Chapter Seven

Hey! Köszönöm az előző részhez kapott véleményeket! Örülnék, ha ehhez is kapnék egy-két hozzászólást, vagy ha még valaki feliratkozna!:) Kellemes olvasást! 
Öleléés<3! 

Pár pillanatig csak bámultuk egymást, aztán én elkaptam róla a tekintetemet, leraktam a poharamat és vissza mentem a többiekhez akik kifulladva hallgatták a zenét és beszélgetni próbáltak. Jelentőségteljesen rá néztem két legjobb barátnőmre, akik azonnal oda jöttek mellém és érdeklődve pillantgattak rám.

- Itt van. – mondtam ki, erre mind a ketten a nyakukat nyújtogatva nézelődtek – Lányok! Ne ilyen feltűnően. – szóltam rájuk

- És most mi lesz?

Megvontam a vállam.

- Nem tudom. – tanácstalan voltam. Nem akartam én lenni az aki oda megy hozzá, de viszont biztos voltam benne, hogy ő se fog. Ő nem az a srác. Neki csak azok jönnek be akik kirakják mindenüket, hatalmas party arcok…vagyis szerintem ezek tetszenek neki.

- Jó tudjátok mit? Nem fogok vele foglalkozni! Nem szólhat ez is róla, mint a tavalyi osztálykirándulás. – jelentettem ki. A többiek még visszarángattak mindig „egy utolsó táncra”, míg végül már járni is alig tudtam. Szinte mindannyian ott voltunk, kivéve Grétit. Ezt nagyon furcsálltam, hiszen ilyenkor ő szokott a legjobban tombolni.

- Hol van Gréti? – ordítottam Anna fülébe

- Biztosan Kristóffal. – vigyorgott, én pedig lefagytam – Azt mondta, a múltkor nagyon összemelegedtek.

- Aha, értem.

- Jól vagy? Kicsit lesápadtál. – fogott karon, nehogy véletlenül összeessek.

- Persze, jól vagyok, csak kicsit szűkös itt a hely. Megyek levegőzök egyet. – intettem a kijárat fele. Lépteimet felgyorsítottam, minél hamarabb jussak ki innen. Mintha tényleg elfogyott volna a levegő. Mikor kiértem megcsapott a hirtelen jött hideg és libabőrös lettem, de pár másodperc múlva már tényleg nagyon jól esett ez a hideg. Pár percig sétáltam jobbra-balra kint, aztán meghallottam Gréti lónyerítését. Jó, ez nem volt szép tőlem, de tényleg úgy röhög, mint egy ló. Hátra pillantottam és két alakot láttam egymásba karolva, nagyon röhögtek valamin.

- Hééjj! Zsófi! – kiáltott utánam Gréti. Neee, csak ezt nee! Kérlek ne tedd ezt velem! Miért vagyok én ilyen peches? Zavartan hátra fordultam és rájuk mosolyogtam.

- Sziasztok!

- Szia! – köszönt Kristóf miközben jól végig mért

- Hát ti? – néztem még mindig Őt

- Jaaaajj, csak kijöttünk beszélgetni. – nyerített –bocsánat-,  röhögött Gréti. – És te?

- Öm.. csak nem voltam jól és kijöttem egy picit levegőt szívni, de már megyek is. További jó éjszakát. Sziasztok! – fordultam hátra és bementem. Idegesen felkaptam a vékony kis kabátomat, a kistáskámat és indulni készültem.

- Hát te hova mész? – kapta el a karom Olívia

- Nem érzem túl jól magam, fáj a fejem és már nagyon fáradt vagyok. – hazudtam – Jobb lesz, ha megyek. Érezzétek jól magatokat, és légy szíves mond meg majd Szonjának, hogy nem kell, hogy haza vigyen. Szia. – meg sem várva a válaszát otthagytam őt. Elindultam haza gyalog. Most kell az, hogy kiszelőztessem a fejemet, túl sok minden történt a napokban. Igazából már csak gondolni sem akartam Rá, sőt semmire sem. A sulitól gyalog kábé tizenöt-húsz percre lakom, ami nem számít olyan soknak. Csendesen ballagtam haza, halkan dúdolva az egyik zenét, amit még bent hallottam, amikor egy autó lassított le mellettem és lehúzta az ablakot.

- Gyere, elviszlek! – szólt ki egy nagy fekete kocsiból, Kristóf. Ki más?!

- Nem kell. – feleltem flegmán

- Még legalább 15 percre laksz.

- Szeretek sétálni. – tartottam magam továbbra is ahhoz, hogy nem szállok be abba a kocsiba.

- Ne hülyéskedj már! – röhögött fel

- Mi az? Gréti már nem volt olyan szórakoztató társaság? – csúszott ki a számon

- Te miről beszélsz? Hallod, komolyan így akarsz beszélgetni? Ülj be! – parancsolt rám, én meg beadtam a derekamat és beszálltam az anyós ülésre.

- Jobban vagy? – kérdezte aggodalommal

- Igen, semmi bajom. Indulhatnánk? – kérdeztem amikor még mindig csak egy helyben állt a kocsi és ő még mindig engem nézett.

- Aha. Szóval miért jöttél el?

- Fáradt vagyok.

- Nem aludtál az éjszaka? – mosolygott szemtelenül

- És te?

- Én nagyon is jól aludtam.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam. – néztem rá komolyan

- Én csak benéztem. – aha, benézett Grétikéhez.

- Tetszik?

- A díszítés? Már mondtam tegnap, hogy mindig ugyan olyan. – húzta el a száját

- Nem rá értettem. – mondtam halkan, lehajtott fejjel, nehogy a szemébe keljen néznem.

- Gréti? – röhögött fel – Az a csaj aki úgy röhög, mint egy ló? –ezen a mondatán nekem is muszáj volt elröhögnöm magamat. – Nem tetszik. Olyan, mint egy pióca. – borzongott meg

- Értem..

- Azt hitted, hogy tetszik? – csodálkozott

- Ja.

Nem akartam leégetni magamat még jobban, ezért inkább csak magamban egy jót mosolyogtam a kijelentésén majd benyomtam a rádiót. Nem akartam semmi kínos csendet, hogy aztán majd elkezdjünk beszélgetni a tegnap este történtekről. A rádióban Avicii Wake me up száma ment én meg elkezdtem rá dúdolni.

- Szereted? – kérdezte, én pedig egy aprót bólintottam. – Akkor adjunk az érzésnek! – vigyorgott és feltekerte a hangerőt annyira, hogy már a saját hangomat nem is hallottam. Elkezdtünk énekelni, amitől csak jobban röhögtünk. Aztán amikor valami rémes magyar számra váltott át, lehalkítottuk.

- Olyan „csodás” hangom van, hogy szerintem mindenki megirigyelné. – hangomban érezhető volt a cinizmus.

- Egész jó hangod van. – közölte, én meg egy aprót belevertem a vállába

- Nem kell hazudnod. – csak mosolyogva megvonta a vállát és tovább vezetett

A házunk előtt leparkolt és leállította a motort.

- Kösz, hogy haza hoztál. – néztem bele kék szemeibe. Kinyitottam az ajtót de mielőtt kiszállhattam volna, elkapta a karomat.

- Nincs kedved meginni valahol valamit? – szemei mintha hipnotizáltak volna, nem tudtam nemet mondani.

- De így nem mehetek. – mutattam a ruhámra – Átöltözhetek?

- Ezt úgy mondtad, mintha kényszerítenélek bármire is. – nézett furán

- Igaz, de úgy gondoltam, hogy addig megvársz? – bólintott én meg kiszálltam az autóból,de visszafordultam. – Bejössz?

Kiszállt ő is a kocsiból, lezárta és jött utánam.

- Ülj le nyugodtan.. bárhova. – mutattam a nappalira én meg felszaladtam a szobámba átöltözni. A szobámba érve elkapott az izgatottság. Kristóf most lent ül a nappalinkban és rám vár! A szívem vadul kalapálni kezdett, remegtem, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit vegyek fel. A választásom végül egy fehér nadrágra esett, barackvirág színű pántos felsővel és rá egy fekete bőrdzseki. A sminkemet, és a hajamat sem változtattam meg, csak gyorsan fogat mostam, magamra fújtam a kedvenc parfümömet és készen is voltam. Nem akartam nagyon megváratni, nehogy elunja magát. Mikor leértem Kristóf a szekrényre kirakott kiskori képeimet nézte.

- Ne, azokat nem szabad megnézni!

- Miért? Nagyon aranyos vagy rajta! – mutatott fel egy képet, ahol 3 évesen félmeztelenül játszok a medencében. Vágtam egy grimaszt, és megkerestem a cipőmet.

- Mehetünk. – jelentettem ki, Kristóf pedig követett az ajtóhoz.