Twenty-third

Yeeeee, túl a felvételiiiin!:D:DDDDD
Kellemes Olvasást!:)

- Nagyon vigyázzatok magatokra, és legalább egy üzit dobj, ha oda értetek, rendben? – kérdezte anya, kicsit túl aggódva ezt az egész utazásos dolgot. Szombat délelőtt kilenc óra van, a nap hétágra süt, bár nincs túlzottan meleg. Az autóba bepakolva anya úgy nézett minket, mintha legálabb egy évre készülnénk elmenni, közben holnap délután jövünk is haza.

- Kristóf, nagyon vigyázz rá. Nehogy elhagyd valahol. – adta ki az utasítást. Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy hét éves kisgyerek, aki most először megy ki a játszótérre a kis barátjával.

- Anya, nyugi már. Holnap este már itthon leszünk. Ne aggódj ennyire, nem Las Vegas-ba készülök. –forgattam meg a szemeimet.

- Még jó hogy!

- Anya, te is vigyázz magadra, és kérlek, holnapig ne készülj ki nagyon, rendben?

- Rendben! Legyen jó utatok és vigyázattok egymásra! – ismételte el ötszáznegyvenötödjére,  még nyomtam az arcára egy puszit, majd beültünk és elindultunk egyenesen Szegedre.

- Sok időnk van, játszunk! – húztam széles mosolyra ajkaimat.

- Úgy érzem valamit kitaláltál. - pillantott oda egy pillanatra

- Játszunk kérdezz-felelek-et. – csillant fel a szemem.

Gondoltam jó lenne róla megtudni még egy pár dolgot, hiszen igaz, hogy sok mindent tudunk már egymásról, de én még ennél többet is szeretnék.

- Jó, de a kérdések nem csak rám vonatkoznak. -  pillantott rám egy pillanatra.

- Rendben! Én kezdem. – ültem az ülésbe úgy, hogy én őt szembe lássam, a bal lábamat felhúztam az ülésre, így már kényelmes is volt. – Mi a legcikibb élményed?

- Hm… nem is tudom.

- Ne mond már, hogy nem volt egy cikis dolog sem az életedben.

- De volt, csak nem jut semmi olyan az eszembe.

- Öreg vagy már, nem csoda, hogy felejtesz. – vigyorogtam rá kedvesen, mire ő csak a szabad kezével belebökött az oldalamba finoman.

- Jól van, jól van, bocsánat. – röhögtem folyamatosan, miközben fogtam az oldalamat. – Szóvaaal?

- Jó, eszembe jutott egy. Második gimis voltam amikor elmentünk osztálykirándulásra az erdőbe, vagy valami hasonló helyre. Külön faházakban voltak a lányok meg a fiúk, mi meg úgy gondoltuk este, hogy átmegyünk a lányokhoz, úgy, hogy ne tudja meg az ofő. Mivel az ajtó zárva volt, csak az ablakon tudtunk bemenni. Két srác tartott nekem bakkot, hogy feltudjam magam tolni a párkányhoz és bemásszak, azt mondták jönnek utánam, várjam meg őket. Csak, hogy elszámoltuk a szobákat, így amikor betoltam az ablakot az ofőnek a szobájában találtam magam, miközben ő pont akkor jött ki a fürdőből. Elég gáz volt. – mesélte, és úgy láttam rajta, hogy így visszagondolva rá, már inkább viccesnek tartja, mintsem cikinek.

- Wow! Ez durva, és a többiek mit csináltak közben?

- Az ofő odasétált az ablakhoz és azonnal rájuk kiabált, hogy menjenek vissza aludni.

- Veled mi lett? Mit mondtál?

- Először elkezdtem olyanokat hazudni, hogy „valaki lebetegedett és kellett gyógyszer, de az ajtó zárva volt, így muszáj volt bemásznom az ablakon”, a végén meg kinyögtem az igazságot.

- Kaptál érte valamit?

- Őőőő, egy osztályfőnökit. Nem nagy ügy.

Innen ő csak még menőbb lehetett gimiben, hiszen biztos sokan tartották őt ultra jó fejnek, meg, hogy azért mégis csak bemászott az ofőnökének az ablakán - aki mellesleg nő volt.

- Te jössz. – zökkentett ki gondolatmenetemből.

- Van egy pár oltári gáz sztorim, de amit soha nem fogok elfelejteni, az amikor a suli előtt kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtót, de azt nem figyeltem, hogy odacsíptem a szoknyámat is. Mit sem sejtve én elindultam, anya is ment tovább, a szoknya meg elszakadt és szinte mindenki végig nézhette ahogyan alsóneműben futok be a suliban. Felemelő érzés volt. – ez pontosan így történt, és nálam ez még mindig nem az a „pár év múlva jót röhögünk majd rajta” sztori. Kristófot elkapta a röhögés, és úgy röhögött, hogy én már azon röhögtem, ahogy ő röhögött.

- Hanyadikos voltál? – kérdezte két röhögés közben

- Öööm, nyolcadikos, azt hiszem. De ezt akkor több hétig nem hevertem ki.

- Óó, te drága! – simított végig az arcomon – De állíthatom, hogy azok a srácok akik láttak, azok sem tudtak több hétig másra gondolni.

- Ezt most bóknak vegyem?

- Igen!

- Legextrémebb dolog, amit valaha csináltál? - kérdeztem tőle.

- Metróztam.

- Aha, és? Ez a legextrémebb? – értetlenkedtem

- A két vagon között metróztam.

- Mivaaaann? – döbbentem le teljesen, el sem hiszem, hogy ezt tette. Whaaat?

- Két haverom kitalálta, én meg belementem.

- De, de és nem féltél?

- Annyira nem. Végül is nem mentünk sokat, csak egy megállót, az is kábé volt egy perc.

- Wooow! Ezt nem hiszem el. És belülről nem láttak titeket?

- De, ők meg csak röhögtek. – vonta meg a vállát teljesen normálisan, mintha ez olyan  hétköznapi dolog lenne.

- Hűűűűhaa, kicsit nehéz felfognom.

- Akkor kérdezek én. Voltál már részeg?

- Nem szoktam inni. Nem bírom a piát. De másodikos gimis voltam, amikor először berúgtam, de az nagyon mélypont volt.. –vallottam be, és ezt igazán szégyelltem is.

- Legszebb hely ahol voltál már? – folytattam tovább a kérdezgetést. Kristóf kis ideig gondolkodott, majd ezt mondta

- Nem tudnék választani. Bárhol, ahol eddig jártam, mindenhol volt valami ami úgy nagyon tetszett. De ha választanom kell, akkor a Maldív szigetek.

- Ezt mondják, hogy az tényleg nagyon szép hely.

- Nem szép, gyönyörű. Komolyan. Na, én kérdezek.

- Miért szakítottatok Renivel? – bukott ki belőlem ez a kérdés, és bár nem kellett volna felhoznom a témát, de érdekelt, hogy mégis miért mentek szét.

- Hát.. elég sokat veszekedtünk. Valahogy soha nem volt jó, amit csinálok. Aztán meg előállt és azt mondta, hogy vége. De egyáltalán nem voltam vele úgy, hogy most felhívom, hogy béküljünk ki.

- Értem.. Na, akkor következő kérdés.

- A-a. A kérdések oda-vissza mennek. Szóval, mi történt?

- Kihasznált. És vége a mesének. – mosolyogtam rá. Már egyáltalán nem is gondoltam rá Ricsire (így hívták), már régen a múlté volt.

- Kihasznált?

- Igen. Ömm, úgy mond, akkor eléggé a kamaszkoromat éltem, ő meg rátapintott a gyenge pontomra. De hamar véget vetettem a dolognak, mert nagyon elfajult már a végére az egész.

- Hogy érted, hogy elfajult?

- Háát, ööm, mikor elmentünk bulizni, kicsit elvesztette a fejét.

- Megütött?? – kérdezte tetettet nyugalommal. Éreztem hangján, hogy próbálja nagyon visszafogni magát. Nem válaszoltam a kérdésérem, nem is akartam kimondani.

- Zsófi?!

- Igen, meg.

Még most is emlékszem arra az éjszakára, amikor egy buliban voltunk és ő elég sokat ivott, jóval többet a normálisnál. Veszekedtünk, mert mondtam neki, hogy ne igyon többet, ő meg ezen felhúzta magát, aztán puff, egy kaptam egy taslit. Soha nem fogom tudni leírni azt amit akkor éreztem. Megfordultam, és haza mentem, mintha mi sem történt volna. Másnap persze hívott, hogy ő nagyon sajnálja, a pia beszélt belőle, blablabla, de nem érdekelt többet. Az összes esélyét elvesztette.

- Csak egyszer találkozzak vele.. – erősen markolta a kormányt, látszott rajta, hogy nagyon feszült lett, ahogyan elmeséltem neki is a történetet.

- Már nincs jelentősége. – vontam meg a vállamat, és megfogtam a kezét.

Fél órával később már Szegeden voltunk. Először nem is apáéknak a lakásához mentünk, mert felhívott, hogy menjünk el velük ebédelni, így az egyik étterem felé vettük az irányt.

- Na, indulhatunk? – kérdezte Kristóf, miután leparkoltunk az étterem parkolójában.

- Persze. – vettem egy mély levegőt, majd kipattantam az autóból és Kristóffal egymás kezét fogva besétáltunk az étterembe.

Mikor beléptünk azonnal megláttam őket, akik csendesen beszélgettek és mikor meghallották az ajtót felnéztek ránk. Hirtelen úgy éreztem, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet. Féltem attól, hogy milyen lesz Kristóffal, nem akartam, hogy itt jelenetet rendezzen, féltem attól is, hogy majd miről fogunk tudni beszélgetni. Azóta nem is találkoztunk, mióta olyan csúnyán összevesztünk. Amíg én magamban tervet szövögettem, hogy hogy is kéne lelépni, Kristóf egyre beljebb lépkedett.

- Zsófi, látod apukádat? – kérdezte tőlem csendesen, én meg csak egy aprót bólintottam és visszatértem a való életbe.

- Sziasztok! – léptünk oda hozzájuk, apa meg azonnal felállt, megölelt és nyomott egy puszit az arcomra. Viszonoztam, majd oda léptem Bettihez – a barátnőjéhez- és őt is megöleltem.

- Bemutatom nektek Kristófot.

- Kristóf, ő itt apa és Betti. – mutogattam ide-oda tök idétlenül, ők meg kezet ráztak egymással.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket. – köszönt illedelmesen Kristóf.

- Mi is örülök, hogy megismerhetünk téged. Nyugodtan tegezz minket, hiszen nem vagyunk mi olyan öregek. – vigyorgott rá szélesen Betti, apa meg még mindig a fiút mérte fel tetőtől talpig.

- Gyertek, üljünk le. Mindjárt jön a pincér.

- Mesélj magadról egy kicsit, Kristóf. – mondta neki apa. Kristóf teljesen lazán viselkedett, nem szorongott, szerintem őt nem félemlítette meg apa nézése – engem annál inkább.

- Nem is tudom mit tudnék mesélni. Pécsen vagyok a jogi karon, már csak 1 évem van és befejezem.

- Csak egy éved? Hány éves is vagy?

- 24, uram. – apának szinte kiesett a pohár a kezéből. Próbált nagyon higgadtnak tűnni, de elég jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, hogy most mindennél jobban próbálja visszafogni magát.

Még másfél óráig tartott a kihallgatás, amit Kristóf meglehetősen jól bírt, én már kevésbé. Apa minden mozdulatát figyelte, és szinte mindenbe beleakart volna kötni, de nem sikerült neki, Kristóf ennél okosabb volt. Betti közben mindig próbálta valahogy terelni a témát, mesélni, hogy velük mi van, közben meg apa még ilyenkor is belevágott. Az ebéd után apáék előre mentek, hogy mutassák az utat, mi meg mentük mögöttük.

- Annyira sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy így fog viselkedni. – sóhajtottam fel

- Semmi baj, szerintem mindenki így lett volna ezzel. Azért most még mindenkinek fura ez a 7 év.

- Jó, de akkor sem kell úgy viselkednie, mint egy nyomozónak. – fogadni mernék, hogy most azonnal meg is nézi, hogy mit lehet tudni Kristófról.

- Nyugi. Lazíts egy kicsit. – mosolygott rám nyugtatóan, én pedig megfogadtam a tanácsát, és inkább kibámultam az utcára, milyen régen is voltam már itt.

- Tehát itt van a konyha, itt a nappali, ott a fürdő, itt van a hálónk, és itt fogtok ti aludni. – vezetett minket körbe Betti, majd mi az utolsó szobába be is pakoltuk a cuccainkat.

- Ömh, szóval, ti akkor együtt alszotok? – jött azonnal apa is, mikor meghallotta, hogy Betti azt mondja, hogy itt fogunk mi ketten aludni.

- Ne butáskodj már, drágám. Még szép, hogy együtt alszanak. Nem tíz évesek már. – rendezte le Betti egy legyintéssel. Én csak hálásán rámosolygtam, ő meg bólintott, majd apával együtt távozott a szobából. Körbe tekintve a szobába, ami régen mikor itt voltam, akkor az enyém volt, minden annyira más volt most. Mennyi minden történt azóta, mióta itt voltam. Talán általános iskolás voltam, most meg már a gimiből ballagok. El sem hiszem, hogy így elrepült az idő. Mintha csak most lett volna az, hogy apával veszekszünk, hogy mit nézzünk a tévében. Így visszatekintve mindketten nagyon gyerekesen viselkedtünk, már csak mosolygok az ilyeneken.