Ti hogy vagytok? Érettségizők?! Nagyon szurkoltam értük, remélem mindenkinek sikerült, még ha nem is tökéletesen. :)
Nem szaporítom tovább a szót, kellemes olvasást, és mindenkinek szép, nyugalmas hetet!
Ölelés, Eszter :)
Hihetetlen, hogy egy ember
mennyi érzelmet tud kiváltani belőled. Dühöt, szerelmet, egyszerre
csalódottságot és boldogságot. Nem tudtam már saját magamon eligazodni, a
fejemben a dolgok csak még jobban összekuszálódtak, olyan volt, mintha
mindenhol firkák lennének, megválaszolatlan kérdések. Nem tudtam mi lenne a
helyes döntés, mit kéne mondjak? Tudtam, hogyan is érzek iránta, de bizonytalan
voltam. Nem szeretnék megint csak úgy beleugrani, aztán lezuhanni. Arca
közeledett felém, én pedig még mindig sokkos állapotban néztem rá, és eltudtam
képzelni milyen arcot vághattam. A gyomrom liftezett, a szívem készült a
bordáim közül kiugrani és még lélegezni is elfelejtettem. Komolyan, mintha csak
most kapnám meg az első csókomat. Próbáltam gondolkodni – már amennyire abba a
pillanatban lehetett-, mit is csináljak. Szemeibe néztem amik bizonytalanságot
mutattak, szerintem ő sem volt teljesen biztos, hogy ez most jó ötlet. A szája
már csak pár centire volt az enyémtől, éreztem a mentolos leheletét is, ő is
szaporábban vette a levegőt, mint máskor és abban a pillanatban megszólalt a
telefonom, ami lehet, hogy jobban nem is jöhetett volna. Kristóf pár
másodpercig még nézett engem, aztán mintha semmi sem történt volna beindította
az autót, és kitolatott. Nyeltem egy nagyot, kicsúsztattam a telefont a
zsebemből, majd miután megnéztem ki hív felvettem.
- Szia! Örülök, hogy
felvetted. – szólalt meg Bence a vonal túloldalán.
- Szia!
- Azért hívlak, hogy este nem
szeretnél eljönni bulizni?
- Bulizni? – egy pillanatra
figyeltem Kristóf reakcióját, aki azonnal felém kapta tekintetét és láttam
rajta, hogy megfeszül.
Nem igazán volt kedvem most
menni bárhova is, örültem, hogy volt egy kis időm, hogy nyugodtan pihenjek. Még
mindig Őt figyeltem, aki egyre szorosabban fogta a kormányt, az ujjai már
szinte elfehéredtek.
- Kivel? – kérdeztem,
remélve, hogy jönnek a többiek is
- Velem.
- Csak ketten?
- Igen, jó lesz, gyere már! –
nógatott, de nekem valahogy ez most így nem jött be, nem akartam, hogy csak mi
ketten menjünk.
Még percekig próbált ott
győzködni, hogy „de ha nem akarod nem maradunk sokáig” vagy „ te választasz
helyszínt”, a végén csak beadtam a derekamat, nem akartam, hogy megharagudjon.
- Jó lesz, Zsófi. Hidd el.
Tizenegyre ott vagyok érted, jó?
- Taxival gyere, nem akarom,
hogy vezess.
- Szóval mész bulizni? –
kérdezett rá finoman, miután elköszöntem Bencétől. Aprót bólintottam. Nem
kérdezett többet, semmit nem is mondott, és nekem se volt több mondanivalóm.
Egy vörös testhez simuló
ruhánál döntöttem, egy fekete magas sarkúval. Hagytam, hogy a hajam kis
loknikban a vállamra hulljanak, az arcomra egy kis pirosítót, szempillaspirált
raktam fel, majd egy kis csillogós szájfény után késznek nyilvánítottam magam.
Bence megcsörgetett tizenegy után pár perccel, hogy itt van előttünk, ezért gyorsan
felkaptam a bőrkabátomat és siettem is le a taxihoz. Mikor beültem mellé
alaposan végigmért, én meg csak zavartan mosolyogtam rá. Fura volt, hogy pont
vele megyek bulizni, vagy bárhová is.
- Szóval akkor hova is
megyünk? – kérdeztem, mert láttam, hogy nem a belváros felé tartunk.
- Van itt egy jó kis hely,
mindjárt ott vagyunk. Tetszeni fog. – kacsintott rám, én meg inkább kibámészkodtam
az ablakon. Feszengtem, nem is tudom miért, hiszen már négy éve egy osztályba
járunk, ismerem őt, de mégis olyan volt mintha egy idegen mellett ülnék.
A hely ahova pár perc múlva
megérkeztünk ismeretlen volt számomra, sorban kellett állni a bejutásért, ami
nem is lett volna akkora gond, csak éppen kábé ezren álltak előttünk. Bencére
néztem aki teljes magabiztossággal húzta ki mellettem magát, majd kezét
derekamra csúsztatta úgy vezetett engem a sor elejébe. Az egyik biztonsági
őrrel állt le beszélni pár szót, és ugyan azt nem hallottam, hogy miről, de a
végén a biztonsági őr kinyitotta nekünk az ajtót, jelezve, hogy mehetünk. Bence
rám nézett azzal a győztes mosolyával, majd intett, hogy induljak.
Belépve a szórakozóhelyre
szinte alig lehetett megmozdulni, fülledt volt a levegő a rengeteg embertől, a
zene dübörgött, színes fények jelentek meg a falon így még nagyobb hangulatot
adva a helységnek. Nem tudtam alaposabban szemügyre venni mindent, mert szinte
alig lehetett látni valamit. A fénycsóvákon és a dj pulton kívül nem sok minden
volt megvilágítva. Bence odavezetett a pulthoz – úgy látszik ő már eléggé
jártas itt – majd rendelt nekünk valami zöld színű löttyöt.
- Ez mi? – próbáltam túl
ordítani a zenét. Ő csak legyintett, hogy ne aggódjak, majd meghúzta a
sajátját. Követtem a példáját, de először megszagoltam; tömény alkohol volt.
Égette a torkomat ahogyan lenyeltem, és azonnal éreztem, hogy a testemet elönti
a melegség. Még egy kört rendelt nekünk, amit már biztosabban gurítottam le.
Bence kézen fogott majd a táncparkett felé húzott. Megfogta a csípőmet,
közelebb húzott magához és így kezdtünk el a zene ritmusára táncolni. Már egy
jó pár számot végigtáncoltunk, amikor éreztem, hogy a keze egyre lejjebb
csúszik, addig amíg a fenekemhez nem ért. Kicsit eltoltam magamtól, egyáltalán
nem akartam, hogy bármit félreértsen. Jeleztem neki, hogy menjünk vissza a
pulthoz, amire csak bólintott.
Még mindig nem éreztem magam
teljesen felszabadultan, és még ez a hely is olyan fura volt. Szoktam járni a
lányokkal bulizni, de ez a hely bevallóm, megijesztett. Leültünk egy szabad
helyre, ami most igazán jól esett, már kezdtek fájni a lábaim ebben a magas
sarkúban. A pultos elénk rakott két pici poharat, amit Bence újra rendelt. Megfordultam
egy pillanatra, de amikor visszafordultam szinte kiestek a szemeim a
döbbenettől. Bence éppen az én poharamba öntött bele egy kis tasakból valami
port. Nem hiszem el, hogy pont ő próbált meg bedrogozni. Először úgy tettem,
mintha semmit sem láttam volna és újra elfordultam. Gyengéden megsimította a
karomat én meg csak akkor fordultam vissza hozzá. A kezembe nyomta a poharat és
elmosolyodott. Viszonoztam mosolyát - bármennyire is nehezem esett-, de a
poharat visszahelyeztem a pultra és megráztam a fejemet.
- Idd meg! – noszogatott.
Szinte letudtam volna köpni abban a pillanatban, annyira dühös voltam rá.
- Nem kell! Nem vagyok
szomjas. – feleltem bunkón, amitől a homlokát ráncolta.
- Ettől jobban fogsz
szórakozni. – próbálkozott továbbra is.
Ohh, meghiszem azt! –
gondoltam magamban – aztán majd reggel egy kuka mellett ébredek. Megborzongtam
a gondolattól, újra megráztam a fejemet, majd a kezembe vettem a kistáskámat és
felálltam. A karom után kapott, láttam arckifejezésén döbbenetét, nem tudta mi
történt.
- Hova mész?
- El innen. Kösz az estét. –
fordítottam hátat neki, de ő továbbra sem engedett el.
- Ne menjél már! Még csak
most kezdődik az este. Na, gyere táncoljunk. – húzott maga után, a karomat még
most engedte el.
- Bence, engedj el! -
Erőszakosan kiszakítottam karomat keze közül.
Hátat fordítottam neki majd
szélsebesen keresni kezdtem a kijáratot. Féltem hátranézni is, hogy jön- e
utánam, de úgy látszik, hogy vagy nem is jött utánam, vagy a tömeg elnyelte.
Néztem, hogy mennyi pénzem maradt, hogy hívjak taxit, de persze ezzel sem
jártam szerencsésen, mert nem maradt elég pénzem, hogy hazajussak. Te jó ég,
kezdtem bepánikolni, hogy akkor hogy jutok haza, a környék sem tűnt a
legbiztonságosabban, sőt azt se tudtam, hogy Pesten vagyok e még. Egy arra
járótól kérdeztem meg, hogy hol vagyok. Először még hülyének is nézett, de inkább
nem is kérdezett semmit. Elővettem a telefonomat, nem is gondolkodtam, hogy mit
csinálok, csak megkerestem a névjegyeim között a számát és azonnal megnyomtam a
hívást. A harmadik csörgésnél fel is vette, de nem voltam képes beleszólni. Nem
jöttek a szavak a számra. Most jöhetett ki belőlem a bent történtek félelme.
Akkor jöttem rá, hogy mi is történt és hogy mi lett volna ha..
- Gyere értem, kérlek. – a
hangomból érezhető volt a kétségbeesettség, a szemembe könnyek szöktek csak
attól, hogy hallottam a saját hangom.
- Hol vagy? – kérdezte
idegesen, mire gyorsan lediktáltam a címet. – Hogy hol?? Indulok. Maradj ott
ahol vagy most.
- Mintha mernék is menni
valahova. – gondoltam magamban.
20 perc múlva megállt az
utcában egy nagy fekete kocsi, én meg azonnal felismertem a rendszámát. Oda
sétáltam a kocsihoz, de nem nyitottam ki az ajtót, csak néztem Kristófot. Rám
nézett és egy pillanatra láthattam, hogy mekkora kő esett le a szívéről.
Kinyitottam az ajtót és óvatosan beszálltam.
- Köszönöm. – mondtam halkan.
Csak megvonta a vállát.
- Jól vagy? – most nézett rám
először. Nem válaszoltam. Könny szökött a szemembe, ha visszagondoltam a nem
rég történtekre.
- Annyira féltem. – nyögtem
ki és éreztem, hogy végig folyik arcomon a sós könnyem. Kristóf szó nélkül
húzott oda magához és erősen megölelt. Már nem tudtam visszatartani a
könnyeimet amik szinte patakzottak szemeimből.
- Semmi baj, most már minden
rendben. – csitítgatott, miközben a gyöngéden a hajamat simogatta. Erősen
húztam oda magamhoz, még jobban szerettem volna őt ölelni. Mélyen magamba
szívtam illatát, és ettől máris nyugodtabbnak éreztem magam.
- Mond el, hogy mi történt.
Megráztam a fejemet.
- Nem fontos. Nem is érdekes.
– próbáltam rámosolyogni.
- Igen, biztosan ezért vagy
így megrémülve, mert nem történt semmi. – nézett rám amolyan
„engemakarszátverni?” arccal.
- Láttam, hogy belekevert
valamit a poharamba.. aztán erőszakos volt, mikor mondtam, hogy elmegyek. –
beleborzongtam attól, ha csak rágondoltam. Kristóf arca még jobban megfeszült, nem
is nézett rám.
Gyengéden megszorítottam a
vállát, hogy rám nézzen.
- De már minden rendben! Hidd
el. – küldtem felé egy biztató mosolyt, bár én se nagyon hittem magamnak.
- Szerinted ez rendben van? –
kelt ki magából egy pillanat alatt - Ha nem veszed észre… kitudja mi történt
volna veled. – elcsendesedett a mondat végére. Hangja már inkább szomorúan
csengett, rossz volt belegondolni, hogy igaza van, tényleg bármi
megtörténhetett volna. Nem tudtam mit mondani, inkább csak visszadőltem az
ülésre és magam elé bámultam.
Pár perccel később Kristóf
csendben beindította az autót majd visszafelé vettük az irányt. Kezdtem
teljesen megnyugodni. Kristóf jelenléte akkora nyugalmat és biztonságérzetet
adod, hogy azt még soha senkinél nem éreztem. Már amikor megláttam szinte
minden félelmem elmúlt, mintha semmi sem történt volna. Bámultam egy ideig az
utcákat, majd éreztem, hogy a szemhéjaim elnehezednek és lassan lecsukódnak.
