El sem hiszem, hogy még egy díjat kaptam! Nagyon hálás vagyok érte, köszönöm szépen Anita Mezei !:D
Szabályok:
- 11 dolog rólam
- 11 válasz
11 dolog rólam:
- Egyszer mindenáron kiszeretnék jutni Amerikába
- szeretném bejárni a világot
- nem tudom mit írjak most..
- hosszú, dús barna hajam van
- van egy szám a telefonomon, ami már kábé 4-5 éve megvan és még mindig hallgatom.:D
- utálom a fb-ot
- instagram mániás lettem*-*
- nagyon rondán rajzolok
-volt, hogy egy filmet egymásután kétszer-háromszor is megnéztem:'D
- nagyooon örülök annak, hogy már ennyien olvassák a blogomat!:D
- azt mondják fura ízlésem van..:Dxd
11 válasz.:
- Milyen a blogunk? - kinézetre vagy mint történet?!
- Melyik a kedvenc könyved? - SzJG förevör<3
- Milyen nyelvet tanulsz? - angol
- Szereted a csokit? - attól függ melyiket:P
- Jársz rendszeresen moziba? - szoktam, aha
- Hogyan vágtál bele a blog írásba? - megjött az ihlet
- Egyedül írod a blogodat ? - aham
- Kedvenc facebook-os sztori? - hm??
- Laptopod van, vagy asztali géped? - lapii
- Mit utálsz magadban? - az arcomat
- Szereted az SzJG-t? - imádoom*-*
2013. augusztus 30., péntek
Chapter Four
Héy! Először is elakarom mondani, hogy FANTASZTIKUSAK vagytok!! Még csak a harmadik rész van fent, de már van 6 feliratkozóm, kaptam egy díjat és több, mint 500an néztetek be. Nagyon hálás vagyok érte, KÖSZÖNÖM! Itt a következő rész - már nem bírtam magammal :D -, remélem, hogy tetszeni fog! Írjátok meg véleményeteket, iratkozzatok fel.:) Kellemes olvasást, és ne maradjatok csendben!;)
Öleléés<3!
U.I.: egy résznél behülyült a Word-öm, szóval külön rakta a mondatokat, remélem nem gond!
Öleléés<3!
U.I.: egy résznél behülyült a Word-öm, szóval külön rakta a mondatokat, remélem nem gond!
a kép nem teljesen igaz, de csak ezt találtam, sorry |
Fél év múlva
- Zsófi! Vera tanárnő mondta, hogy mielőtt haza nem mész
menj be az irodájába. – dugta be a fejét az osztályunk ajtaján Fruzsi. Csak
sóhajtva bólintottam és tovább pakoltam a táskámba. Nem tudom, hogy mit akar
már megint tőlem. Egész héten ide-oda ugráltatott, mintha az asszisztense
lennék.
Lebattyogtam a tanári szoba elé, bekopogtam és benyitottam.
- Csókolom! Mondták, hogy keresni tetszett. – pillantottam
érdeklődve osztályfőnököm felé.
- Igen! Még van egy kis dolgom, de addig foglalj helyet
kint. – tessékelt ki.
Leültem a szemben lévő kanapéra és a elővettem a
telefonomat. Pár perc múlva lépteket hallottam felém közeledni, de úgy voltam
vele, hogy biztos csak egy gyerek, ezért fel sem néztem.
- Szia! – köszönt egy rég nem hallott hang. Mikor
meghallottam Őt újra görcsbe rándult a gyomrom és úgy éreztem, hogy nagyon
nehezen kapok levegőt. Felnéztem rá és magabiztosan - már ha lehet úgy-
visszaköszöntem. Több, mint fél éve nem láttam és most el sem hiszem, hogy újra
láthatom. A haja megnőtt, ami most jobban áll neki, mint régebben, de más
változást nem láttam rajta.
Leült mellém, bár nem hiszen, hogy őt Vera néni küldené ki
az irodából.
- Kire vársz? – kérdezte.
- Anyukádra. – mosolyodtam el.
- Szuper! Én is.
- Valahogy gondoltam. – mosolyogtam még mindig.
Csendesen beszélgettünk, hogy mi is történt velünk fél év
alatt, teljesen sablonos dolgokról, amikor ki lépett Vera tanárnő.
- Meg is jöttél, Kristóf?! Na, akkor gyertek be. – mind a
ketten feltápászkodtunk a kanapéról és bementünk az irodába.
- Szóval, Zsófi, akkor a virágok készen vannak? – szögezte
nekem a kérdést.
- Igen! – feleltem. A helyzet az, hogy idén mivel mi vagyunk
a végzősök, mi rendezzük a bált - ami holnap este lesz- , nekünk kell díszíteni,
és mivel anyának virágboltja van, ő felajánlotta, hogy csinál virágkoszorúkat a
díszítéshez.
- Nagggyon jó! – csapta össze a két tenyerét. – Eltudja őket
hozni ma vagy holnap?
- Hát az a helyzet, hogy anya most egész héten nincsen
otthon, mert el kellett utaznia tegnap, és így a virágokat nem tudja elhozni,
de ott hagyta őket a virágboltba, így csak be kell menni érte. – vontam meg a
vállam.
- Húúha, akkor most mi legyen? – húzta el a száját az ofő.
- Én is elmehetek érte.. – szólalt meg Kristóf, aki eddig
csak némán figyelte a beszélgetésünket.
- Elmennél? –ráncolta össze a homlokát.
- Ja. Akár ma is. – rántotta meg a vállát.
- Jajj, de jó! Akkor legyen úgy, hogy ma este elmész érte, Zsófi
kinyitja a virágboltot, kitudod, ugye? – bólintottam – és elhozzátok a virágcsokrokat
és a koszorúkat ide a tornaterembe. – közölte. Micsoda? Hogy ő és én, csak
ketten? Szédelegni kezdtem. Izgultam, de azt nem tudom, hogy miért, hiszen,
csak bedobjuk a virágokat és megyek haza. Kész. Ennyi. Aztán ’ágyő’.
- Rendben! Zsófi eltudja mondani, hogy hol laknak és akkor
este oda mész. Jó?
- Jójó, de előtte nekem foci edzésem van, szóval majd
felhívlak hogy mikor végeztem. – pillantott rám, én pedig újra bólintottam. Túl
sokat bólintgatok, nem?!
- Akkor ezt megbeszéltük. Megyek is, ha nincs más. – vettem
a vállamra a táskát és kifele indultam.
-
Hééy!- Szólt utánam egy hang, mikor már a folyosó végén
jártam. – Úgy hogy hívjalak fel, ha nincs meg a számod? – húzta mosolyra
ajkait.
- Jaa, tényleg. Elfelejtettem. – csaptam a homlokomra. A kezembe nyomta a telefonját, én pedig az
enyémet és telefonszámot cseréltünk. Míg ott álltam előtte próbáltam nagyon
lazán kezelni a dolgot, mintha nem is jelentene semmit ez.
- Akkor majd hívlak! – köszönt el, majd hátat fordított.
Csak aztán vettem észre, hogy elfelejtettem levegőt venni. Kifújtam az addig
bent tartott levegőt majd miután képes voltam megmozdulni haza indultam.
Egész délután azon gondolkodtam, hogy-hogy
öltözzek fel, vagy hogy vegyem fel a telefont.
„Szia Kristóf!” „ Hello, Zsófi vagyok!” „Szia, kivagy?” Mégis mi bajom van nekem?
„Szia Kristóf!” „ Hello, Zsófi vagyok!” „Szia, kivagy?” Mégis mi bajom van nekem?
Komolyan nem vagyok
már normális.. Hiszen csak felkapjuk a virágokat elmegyünk a tornaterembe ahol
még legalább másik húsz ember
lesz. Nyugii Zsófi, higgadj már le!
Délután megtanultam a holnapra való dolgokat, majd leültem a laptopomhoz. Megnyitottam a böngészőt és bepötyögtem a facebook-ot. Igazából nem szeretem, de van akivel csak itt tudok beszélni. Észre se vettem, hogy eltelt az idő, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Pár másodpercig csak lefagyva néztem a kijelzőt ami még mindig csörgött a kijelzőn pedig a „Kristóf” név állt. Vettem egy jó mély levegőt és rámentem a „fogadásra”.
Délután megtanultam a holnapra való dolgokat, majd leültem a laptopomhoz. Megnyitottam a böngészőt és bepötyögtem a facebook-ot. Igazából nem szeretem, de van akivel csak itt tudok beszélni. Észre se vettem, hogy eltelt az idő, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Pár másodpercig csak lefagyva néztem a kijelzőt ami még mindig csörgött a kijelzőn pedig a „Kristóf” név állt. Vettem egy jó mély levegőt és rámentem a „fogadásra”.
- Szia. Na, akkor hova is menjek? –
miután elhadartam a címet kikapcsoltam a laptopomat és mivel már nem volt időm,
ezért csak felkaptam magamra egy vastag pulcsit és átmentem a virágboltba.
A virágbolt ott volt közvetlenül mellettünk azért nem
kellett messze menjek. Anya mindig is imádta a virágokat és már kiskorom óta
megvan ez a virágbolt. Azt mondta, hogy a virágokat hátravitte nehogy Reni, aki
anya helyett tartja most a frontot, eladja őket véletlenül. Egy halom
virágcsokor, koszorúk és kísérő virág volt sorban elhelyezve. Elkezdtem őket
egyesével kihozni őket, nagyon vigyázva rájuk.
10 perc múlva hangos ajtó csapkodásra lettem figyelmes, majd
kikukucskálva az egyik virágcsokor közül észrevettem Kristófot.
- Ohh, szia. – köszöntem neki.
- Bocs, elhúzódott az edzés.
- Semmi gond. – vontam meg a vállam lazán.
- Várj, segítek. – vette át a kezemből a virágokat és kifele
ment velük. Követtem őt a kocsijához majd a csomagtartóba kezdtük őket
pakolgatni. Nem szóltunk egymáshoz sokat csak pakolgattuk be a virágokat.
- Úgy néz ki, hogy kétszer kell fordulni. – nézte a tele
pakolt autót.
- Miért kéne?– ráncolta a homlokát. – Befér, simán.
Rakhatunk a hátsó ülésre is. – hozta a többi virágot is
- Köszi. Kedves tőled, hogy segítesz. – mondtam félénken,
mire nem mondott semmit, csak tovább pakolt.
Az osztálykirándulás után azt sem hittem volna, hogy még
egyszer találkozunk, nem hogy azt, hogy majd a kocsijában fogok ülni..
2013. augusztus 28., szerda
First Prize :)
Nagyon szépen köszönöm az első Díjamat Lili Bakai-nak:)) Huu..nagyon- nagyon örülök neki:D<3
Szabályok:
-válaszolj 10 kérdésre
- írj magadról 10 dolgot
- tegyél fel 10 kérdést
- küldd tovább 10 embernek
1:
- Szereted a sulit? - is-is:D
- van háziállatod? - vaan:D
- hány blogod van összesen? - 1:)
- mi a kedvenc ételed? - nincs konkrét kedvencem
- hogy hívják a legjobb barátnőidet? - Dorci, Döníz, Adrienn<3
- melyik a kedvenc színészed? - huuu.. Adam Sandler, Jennifer Aninston
- melyik a kedvenc évszakod? - nyáár forevör :D<3
- szerelmes vagy? - nem:D
- elégedett vagy magaddal? - bárcsak az lennék.
- hány éves vagy? - titok:P
10 dolog magamról:
- sorozat, film és zene mániás!:D
- könyvmoly
- SZJGer
- A jóbarátok a kedvenc sorozatom és már 100szor láttam szinte az összes részét, de még mindig ugyan úgy tudok rajta röhögni
- szeretnék majd Budapesten lakni:)
- Voltam a VOLT fesztiválon a nyáron
- őrült 30 STM rajongó vagyok<3
- mindent lefényképezek, elrakok emlékbe.. az első metró jegyem is meg van:D
- imádom a sálakat
- Starbucks fan vagyok, ahányszor megyek, mindig elhozom a poharat, amik azok is megvannak:D:D
Ha nem baj, most nem rakok fel kérdéseket, mert sajnos nem tudom kinek küldeni. Nem olvasok 10 blogot, de ígérem, hogy máskor rakok!:)
Remélem, hogy tetszeni fog a következő rész is, ami Pénteken jön!:) Jók legyetek, Öleléés<3
Chapter Three
Hey! El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy ennyien írtatok nekem, és segítettetek!:) Rendkívül hálás vagyok ezért, köszönöm!!:) A következő rész nem olyan érdekes, de valahogy mindent el kell kezdeni, nem?!:) Nagyon örülnék most is, ha megírnátok a véleményeteket, feliratkoznátok, pontoznátok ! Várom a véleményeket, és az ötleteket, hogy amíg nincs meg a fejléc, addig mi is legyen a blogon.:) Kellemes Olvasást, és ne maradjatok csöndben!;D
Öleléés<3!
Öleléés<3!
..Kristóf felállt, körbe nézett majd felröhögött.
- Nem bántok kislányokat. – kacsintott ránk, a lányokra,
majd fogta a sörét és beleivott. Kicsit szomorú voltam, mert az a bizonyos
„remény” bennem kószált, hogy hátha mégis engem hív el. De attól függetlenül
örülök, hogy nem választott senkit. – Srácok, most már vége! Már egy óra van,
és azt mondtam anyának, hogy éjfélre visszaviszlek titeket.
Fél óra múlva éppen a valamit kerestem a táskámban amikor
hallottam, hogy a másik szobában valaki –nagyon hamisan- énekel. Olívia tusolt,
Szoni pedig valakivel sms-ezett, ezért annyira nem izgatta a dolog, Fruzsi meg
már be is aludt. Kicsit sok volt neki a pia és úgy látszik őt ez nagyon
kiütötte. Magamra vettem a papucsot és átmentem a fiúk szobájába , ahol éppen Sanya a nagy énektudását
ismertette. Kissé hamiskásan. Rihanna-
Don’t stop the music számát énekelte, és szinte mindenki ott állt körülötte
és videózták őt. Dávid még mindig ivott Bencével együtt, Anna és Gréti pedig
oda álltak Sanya mellé és táncoltak. Gondolom, ez már csak Kristóf figyelem
felkeltése miatt. Ő csak állt egy helyben és röhögött rajtuk. Oda álltam mellé
és együtt röhögtünk, hogy milyen hülyék.
- Ez nagyon komoly! –
szólalt meg Kristóf a hasát fogva röhögve.
- És ők az osztálytársaim.. – elmélkedtem.
- Mi ez a hangzavar? – szólalt meg mögöttünk Tibor tanár úr,
két ásítás között. – Feküdjetek le, már nagyon késő van!
- Máris mennek aludni! – intett Kristóf egyet, jelezve, hogy
elintézi, Tibor tanár úr pedig vissza is ment aludni. – Na akkor! Köszönjük a
műsort, nagyon élvezetes volt, de mára vége a shownak! – közölte, majd
mindenkit kitessékelt a szobából.
- Zsófiiiimmmmm! – kiáltotta nekem Bence, mikor ki akartam
menni a szobájukból. – Gyere ide, drágám! – intett, a mellette lévő helyre.
Nagyot sóhajtottam, majd oda sétáltam hozzá. Erős pia szaga volt, nem
csoda, hogy ilyen részeg.
- Mondjad! – néztem rá, erre ő szorosan megölelt.
Visszaöleltem, de annyira büdös alkohol szag áradott belőle, hogy muszáj volt
valahogy visszatartanom a lélegzetem.
- Figyelj, neked most aludnod kell, rendben? – úgy beszéltem
hozzá lassan, nagyon artikulálva, hogy megértse, mint a kisgyerekek. Ő egy
ideig nézett rám komolyan aztán elröhögte magát. Értetlenül néztem rá, mire még
jobban elkezdett röhögni. Kristóf sétált oda hozzám, hogy megnézze mi a
helyzet, és ő csak értetlenül pislogott Bencére.
- Na, gyere haver! – próbálta felállítani a földön fetrengő fiút,
de ő nagyon erősen megmakacsolta magát.
- Én… én.. moht menni aharok. – Kristóffal csak felvontuk a
szemöldökünket és vártuk, hogy folytassa – Hófi, veled shétálni. – szavaiból
nagyon nehezen tudtuk kivenni, hogy mit is akart mondani, de aztán összeraktuk
a mondatot.
- Jó, gyere, sétálunk egy kört, rendben? – nyújtottam a
kezemet. – De csöndben leszel! Oké? – kérdeztem. Ő csak bólintott, mint egy
kisgyerek majd lassan- tetű lassan- elindultunk lefele a lépcsőn. Kristóf mögöttem
lépkedett és figyelt minket.
- Hófi. Mondanom hell valamit! – emelte fel a mutató ujját,
jelezve, hogy adjak neki egy percet. Bólintottam és hátra néztem egy
pillanatra. Ő ott állt és vigyorogva
minket figyelt. Bence kicsit összeszedte magát és elkezdett beszélni:
- Régóta el akarom mondani, hogy.. hogy.. hogy.. te sokkal
több vagy nekem, mint egy osztálytárs, vagy egy barát. – közölte.
- Te most részeg vagy, Bence. Holnap már semmi ilyenre nem
fogsz emlékezni. Ez most nem te vagy! – mondtam neki.
- De!! Én tényleg így gondolom! – emelte fel kezét – de
tudom, hogy neked más tetszik, és én el is fogadom. De… de van nálad esélyem,
azt mond meg!! – nézett rám kiskutyaszemekkel. Elmosolyodtam kinézetén, de nem
válaszoltam. Én mindig is csak barátként tekintettem Bencére, és ez nem is fog
megváltozni, főleg, hogy aki nekem jelenleg tetszik az itt van a hátam mögött
két méterre.
- Gyere! Menjünk vissza! Oké? – karoltam át Bencét. –
Kristóf segítenél? – néztem rá segítségkérően. Oda sétált, és átkarolta.
- Upsz! – csapta a kezét a szájához Bence, Kristóf pedig azonnal
arrébb tolta egy kukához. Elkezdett hányni. Egy ideig ott álltunk mögötte és
vártuk, hogy jobban legyen.
- Az emberek akkor a legőszintébbek amikor részegek. –
pillantott felém Kristóf. Azonnal tudtam, hogy miről beszél..
- Bencénél az ilyenek nem tartanak sokáig. – vontam meg a
vállam
***
Egy napja jöttünk
haza az osztálykirándulásból. A második nap eléggé megterhelő volt, korán
reggel kelés aztán bepótoltuk a múzeumokat amiket az első nap kihagytunk, majd
kaptunk egy-két óra szabad foglalkozást Pécsen a centrumban, aztán meg mentünk
a vonathoz.
Egy kabinban hatan ültünk. Szonja, Olívia, Gréti, Dávid,
Kristóf és én. Szonja és Olívia mellettem ültek, Gréti, Dávid és Kristóf pedig
előttem. Egész úton azt kellett figyelnem, hogy Gréti hogy szórakozik
Kristóffal. Eléggé zavaró volt, hogy mindezt előttünk csinálta, és észre sem
vette magát, hogy mit is művel.
- Kristóf és te hova szoktál menni bulizni? – kérdezte
Gréti.
- Mindig máshova járunk el a többiekkel. – vonta meg a
vállát.
- Érteeem. - nyávogott – Mi inkább a Beach-be szoktunk
járogatni.
- Oda nem szoktam menni. Oda szerintem csak azok járnak akik
pózerkodni akarnak. – mondta halál komolyan, nekem pedig erősen kellett
magam kontrolálnom, hogy nehogy elröhögjem magamat. Tény és való, hogy az a
„szórakozó” hely tényleg az olyanoknak van fent tartva.
- Jaa, szerintem is. Nem is szeretek oda járni. – változott
meg azonnal a véleménye. – Csak Zsófi akar mindig oda elrángatni. – vágott egy
grimaszt én pedig azt hittem, hogy most fel állok és leütöm.
- Gréti, te miről beszélsz? Nem is szoktam oda járni, sőt
még soha nem is voltam ott. – feleltem kicsit kikelve magamból, mert nem hiszem
el, hogy ilyeneket ki talál csak azért, hogy bevágódjon Kristófnál.
- Tényleg Gréti ezt most honnan veszed, hogy Zsófi rángat
el? Még csak az olyan zenéket se szereti amiket ott játszanak. – szólalt meg
Szoni is. Kristóf rám nézett és szerintem láthatta, hogy milyen dühös vagyok
Grétire. Kicsit közelebb hajolt hozzám, hogy ne hallja mindenki, hogy mit mond.
- Ez a csaj mindig így viselkedik? – ráncolta össze homlokát
én pedig kicsit megkönnyebbültem, hogy nem nézett teljesen hülyének vagy
ilyesmi.
- Elég sokszor. – bólintottam mosolyogva. – Kiakasztó.
- Kissé. Figyelj.. – hajolt még közelebb, nekem meg már
nagyon kellett ügyeljek arra, hogy normálisan, lassan vegyem a levegőt,
különben elájulok már az illatától is. Amikor éppen, hogy kinyitotta a száját,
hogy beszélni kezdjen Gréti felpattant.
- Kristóóóf! – röhögött erőltetetten. Az említett elhajolt
tőlem és odafordult Grétihez. – Jajj.. hát, már nem is tudom, hogy mit akartam,
de az a lényeg, hogy mi lenne ha egyszer elmennénk együtt bulizni. – tudtam,
hogy ez az egész csak arra ment ki, hogy Kristóf még véletlenül se tudjon
hozzám szólni és hogy csak ő legyen a középpontban.
Kristóf ezután már nem mondott nekem semmit, én meg nem
akartam leégetni magamat, hogy megkérdezem tőle, hogy „mit akartál?” ő meg csak
azt mondja rá, hogy „ja, semmit”.
Szóval a visszafele
út így zajlott, és igazán örültem, hogy nem kell többet őket figyelni. Persze
azzal, hogy mi leszálltunk arról a vonatról véget is ért az osztálykirándulás
és magamban elbúcsúztam Kristóftól is, mert már soha többet nem fogom őt látni.
2013. augusztus 26., hétfő
Chapter Two
Hey!:) Nagyon örülök, hogy már ennyien rákattintottatok az oldalra, de még jobban örülnék, ha valami visszajelzést is kapnék, jöhet hideg-meleg. Itt a következő rész, remélem tetszeni fog!:)
Kellemes Olvasást és ne maradjatok csöndben!:)
Öleléés<3!
a kép csak illusztráció |
- Éjfélig kint lehettek, de aztán alvás van! Rendben? –
kérdezte Tibor tanár úr. Mi mint a kis gyerekek vadul bólogattunk,majd
elkezdtünk sétálgatni ott azon a részen.
Eléggé fáztam már tizenegy körül, ezért visszasétáltam a
házhoz, hogy hozzak valami pulcsit. Mikor mentem fel a lépcsőn pont
belebotlottam Kristófba. Ő pont lefele igyekezett és a telefonját bogarászta.
- Bocsi.. – szóltam oda, mert nem hiszem, hogy észrevett és
nem szerettem volna, ha nekem jön.
- Jaa, bocs, nem láttalak.. – nézett rám a vak sötétben, de
még így is kitudtam venni az arcvonásait és a gyönyörű tengerkék szemeit. Nem
szóltam többet csak elmentem mellette,bementem a szobánkba és felvettem a
fekete magas nyakú felsőmet. Lefele lépkedtem a lépcsőn a telefonomat keresve a
zsebembe, hogy megnézzem, hogy jött-e valami üzenetem, amikor majd nem neki
mentem megint valakinek. Na, ki lehetett vajon az? Hát persze, hogy Kristóf
állt a lépcső alján és mire leértem mellé zsebre dugta a telefonját és felém
fordult.
- A többiek? – elállt a szavam, komolyan nekem mondta?
Lehetséges, hogy engem várt meg? Ez megtörténhet velem? Hirtelen nem tudtam
kinyögni egy értelmes szót sem, nem jöttek a szavak a számra.
- Arra vannak, beljebb. – mutattam előre, ő csak bólintott.
Nem tudtam, hogy most mit csináljak hívjam magammal vagy csak induljak el?
Teljesen úgy éreztem magam, mint egy tizenegy éves kislány, pedig tizenhét
vagyok, a mindenit!
Nem akartam ott hülyének nézni ezért inkább csak elindultam
vissza a többiekhez. A sötétben nem igazán láttam, hogy ki van ott, vagy ki van
mellettem. Szinte ugrottam egyet, amikor valaki megszólalt mellettem
- Szia aranyom! – szólt hozzám egy srác aki talán pár évvel
lehetett idősebb nálam. A gyér világításnál láttam az arcát. Hosszú haja
csapzottan állt össze-vissza, arca átlagos volt, kissé szakadt nadrágot és egy hatalmas pólót
viselt. Nem szóltam vissza neki csak a tempómat sietősebbre vettem. – Jaaaj,
miért vagy morci? – simított végig karomon, mintha régóta ismernénk egymást.
- Azonnal tűnj el a közelemből! – rántottam el karomat. Volt
bennem egy kis félelem, mert egyedül voltam és azt sem tudtam, hogy merre
induljak el.
- Mi az cicaa? - már nem is félelem, hanem inkább düh volt
bennem, hogy így beszél velem, pedig nem is ismer. Nem vagyok holmi háziállat..
- Hagyj már békén! – kiáltottam rá.
- Mi van itt? – jött egy hang kicsit messzebbről, Kristóf
volt az. – Azonnal menj el innen és hagyd békén őt. – hangját nem emelte fel
mégis tekintélyt határozó volt. Menten nyugodtabb voltam, hogy itt volt és
segített.
- Kösz. – fordultam oda hozzá.
- Az ilyenekkel nem kell foglalkozni. Szaros kölykök. –
vonta meg a vállát. Szóval ránk is csak úgy gondol, mint „szaros kölykökre”? Szép kilátásaim vannak.
Bár, én vagyok a hülye, hiszen mit akarnék egy sráctól aki huszonnégy éves,
tehát hét(!!) évvel idősebb nálam. Zsófii, ne legyél már ennyire naiv! Kristóf
úgy gondolta most már inkább csatlakozik hozzám és vissza kísér a többiekhez.
- Minek is tanulsz? – szakítottam meg a csöndet.
- Jogásznak, de ki tudja, hogy mi lesz belőle még..
- Te jogásznak? - ráncoltam a homlokom
- Igen, miért? – nézett rám
- Hát.. csak.. öö.. nem tudlak úgy elképzelni. – hebegtem
össze-vissza zavaromban
- Miért? Minek tudsz elképzelni? – húzta mosolyra a száját.
- Nem is tudom. Ne értsd félre – torpantam meg egy
pillanatra. – Nem azért mondtam.
- Igen, tudom. – nézett még mindig engem mosolyogva, amitől
én még csak rosszabbul voltam. Annyira zavarba voltam, hogy levegőt venni is
elfelejtettem. A gyomromban ezer pillangó akart kiszabadulni és őrült módjára
csapkodtak, a szívem is őrült módjára kalapált. Teljes zűrzavar!
Pár perc múlva odaértünk a többiekhez akik valamin nagyon
röhögtek. Oda sétáltam Szoni és Olívia mellé és leültem közéjük egy székre.
- Jó, szóóvall most jön a felelsz vagy mersz, kicsit
felpörgetve. – vigyorodott el kajánul Bence. Ő mindig kicsit nagyra volt
magától, mindig úgy látta magát, hogy ő mindenkit megkaphat és hogy ő itt
valaki. Igazából helyes srác volt, de a túlságosan nagy egója nem igazán jött
be mindenkinek. Rövid aranybarna haj, barna szem és mindig ízlésesen
öltözködött.
- Hogy érted, hogy „kicsit felpörgetve” ? – idézte szavait
Dóri, a másik osztálytársam. Vele mindenki jól ki jön, igaz, hogy kicsit
magának való. Bence és Sanya – Bence legjobb haverja – felröhögtek, mintha
valami vicceset mondott volna valaki, majd kicsit komolyabban Sanya folytatta:
- Ha nem felelsz, vagy nem csinálod meg a feladatot, innod
kell! – mindenki elkezdett „húú”-zni, bár nekem annyira nem jött be az ötlet. Kristóf
előtt nem igazán volt kedvem bármit is megtenni vagy elmondani, féltem, hogy
leégek előtte. Így is kis „szaros kölykök” vagyunk az ő szemében.
Megengedték, hogy tábortűzt gyújtsunk, ezért a köré
gyűltünk.
- Jó, menjünk körbe. – tapsolt kettőt Fruzsi, hogy rá
figyeljünk. – Judit, veled kezdünk!
Mivel a „mersz”-et választotta, azt a feladatot kapta, hogy menjen
oda valakihez – mindegy, hogy fiú vagy lány e- , és énekelje el neki az Aranka Szeretleket. Dávidot választotta,
és egy kis aláfestő segítő zenével énekelt és táncolt ott neki. Szerencsére
mindent láttunk és fel is vették a többiek videóra. A következő Anna volt és
így tovább..
Másfél óra múlva már mindenkiben volt egy pohárka ital, vagy
több is.. Eközben Kristóf is beszállt a játékba, és ő is ugyan úgy megcsinálta
a feladatokat.
A körben újra én
következtem.. A felelést választottam, az nem szokott olyan durva lenni.
- Ohh.. Zsófii! – vigyorgott rám pimaszul Bence. – Ki jön be
neked a társaságból? – húzogatta a szemöldökét.
Egy pillanatra lefagytam. Biztos, hogy nem fogom kimondani
azt a bizonyos nevet. Inkább fogtam a Jim
Bean-t és ittam belőle egy kortyot. Éreztem azt a keserű ízt ahogy
szétáramlik a testemben, és egy kicsit már a fejembe is száll, mivel nem ez
volt az első pohár.
- Kristóf jön! – kiáltott fel hirtelen Dávid. Kristóf a
merést választotta majd csak ilyen „ nézzük, mit tudtok még kitalálni”
arckifejezéssel bámulta a fiúkat, akik valami nagyon „brutál durva” – az ő
szavaikkal élve- dolgot akartak kitalálni.
- Szóval. Ez egy egyszerű feladat. – intett egyet Sanya – a
lényeg tehát, hogy választasz egy lányt, aki lehetőleg szimpatikus neked – jajjjj nee – gondoltam magamba- nem akarok látni vele más lányt!
- 7 perc a mennyországban! - ugrik fel Anna izgatottan, meg
sem várva, hogy Sanya befejezze a mondatot. Kristóf egy ideig bámult rájuk,
majd felállt és körbe nézett…
2013. augusztus 24., szombat
Chapter One
Üdvözöllek titeket az oldalamon! Nagyon új vagyok még, szóval a kinézet és egyéb dolgok is még változni fognak, csak idő kérdése.:) Itt a legelső rész, remélem elnyeri a tetszéseteket! Kellemes olvasást, és várom a véleményeket!
Ölelés<3!
Zuhogó eső, a szél is mindjárt fog, és elrepít minket. Igen, így kezdődött a csodálatos –remélem érezhető az irónia- osztálykirándulásunk első napja. Eljöttünk Budapestről Pécsre, mellesleg két napra. Úgy volt, hogy elmegyünk megnézni két múzeumot meg valami kiállítást, de nem hiszem, hogy bármelyik is megfog valósulni.
Mindenki két nagy táskával a kezében összekuporogva várta a buszra, ami nem úgy tűnt, mintha jönni akarna.. Húsz perce késik, mi huszonöt perce itt állunk és várjuk a „csodát”. Itt már elege van mindenkinek, Veronika tanárnő, az osztályfőnökünk meg még mindig azt hajtogatja, hogy „Oh, gyerekek, ez később olyan vicces lesz. Ez olyan muris! „ Ha neki ez olyan „muris” akkor álldogáljon csak egyedül az esőben.
- Elegem van már! A cipőm teljesen átázott, a ruhámból meg facsarni lehet a vizet.. Már elegem van ebből a tanárból is. – vágott Olívia egy grimaszt Verának- mi titokban csak így nevezzük- , aki hála Istennek pont nem látta.
Zuhogó eső, a szél is mindjárt fog, és elrepít minket. Igen, így kezdődött a csodálatos –remélem érezhető az irónia- osztálykirándulásunk első napja. Eljöttünk Budapestről Pécsre, mellesleg két napra. Úgy volt, hogy elmegyünk megnézni két múzeumot meg valami kiállítást, de nem hiszem, hogy bármelyik is megfog valósulni.
Mindenki két nagy táskával a kezében összekuporogva várta a buszra, ami nem úgy tűnt, mintha jönni akarna.. Húsz perce késik, mi huszonöt perce itt állunk és várjuk a „csodát”. Itt már elege van mindenkinek, Veronika tanárnő, az osztályfőnökünk meg még mindig azt hajtogatja, hogy „Oh, gyerekek, ez később olyan vicces lesz. Ez olyan muris! „ Ha neki ez olyan „muris” akkor álldogáljon csak egyedül az esőben.
- Elegem van már! A cipőm teljesen átázott, a ruhámból meg facsarni lehet a vizet.. Már elegem van ebből a tanárból is. – vágott Olívia egy grimaszt Verának- mi titokban csak így nevezzük- , aki hála Istennek pont nem látta.
Olívia és Szonja a legjobb barátnőim. Már régóta ismerjük
egymást és imádom őket, bármit megtennék értük. Olívia- vagyis Kováts Olívia-
hosszú, méz szőke hajával és tengerkék szemével mindenkit azonnal levesz a
lábáról. Szoninak -teljes nevén Nagy Szonja-szőkés-barna haja, szintén kék
szemével és széles vigyorával mindenkire olyan angyalian néz, hogy mindenki
elájul tőle.
- Mi lenne, ha inkább visszafordulnánk? Lehet, hogy már nem
jön a busz.. – szólalt meg Martin, az egyik osztálytársam, aki eddig csak néma
csendben álldogált.
- Jaaaj, gyerekek! De hát kihagyni a pécsi Bazilikát?
Mindjárt jön a busz, ne legyetek ilyen türelmetlenek! – intett le minket,majd
visszafordult beszélgetni a kísérő tanárral, Tibor tanár úrral, aki a
testnevelés tanárunk. Ők ketten azok, akik befértek az ereszek alá, ezért
egyáltalán nem lettek vizesek. Bezzeg mi..
10 perc múlva még sehol semmi..
- Ha az ajtó nyitva lesz, halkan osonok, senki nem fog
észrevenni, megyek, párna az arcába és kész vége. – beszélt szerintem magába
Szonja, bár nem tudtam figyelmen kívül hagyni az előbbi mondatát.
- Hmm? – fordultam hozzá oda.
- Most terveztem el Vera – vagyis Veronika tanárnő- halálát.
– mosolygott ördögien, amitől én is felkacagtam.
- Gyerekeek! Gyertek, menjünk vissza, hiszen ki tudja, hogy
mikor jön ez a fránya busz. – mindannyian lesokkolva néztünk rá, amolyan „ez
most komoly?” stílusban, hiszen már több, mint fél órája itt álldogáltunk az
esőben, erre most benyögi, hogy akkor vissza. Meg áll az eszem, komolyan. Már
senki nem ellenkezett, inkább csak vettünk egy 180 fokos fordulatot és
visszaindultunk a szállásunkra.
Mindenki kifáradva dőlt le az ágyba, miután átöltöztünk, és
rendbe szedtük magunkat. A lányok mind egy szobában voltak, a fiúk pedig a
mellettünk lévő szobát foglalták el. A szállásunk nagyon egyszerű volt, a házak
panziókra hasonlítottak, és itt több ilyen ház volt felsorakozva egymás
mellett. A szobákban 8 ágy volt – ugyan így a fiúknál is – meg volt egy
fürdőnek nevezett helység, ami elég érdekesen festett, ezért inkább, ha nem
volt muszáj akkor távol tartottunk magunkat tőle.
Egy óra múlva az eső el állt és az idő is kitisztulni
látszott, úgy döntöttünk nem maradunk bent többet, ha nem muszáj. Körbe jártuk
az ott lévő részt, megnéztük a tavakat.
Vera tanárnő említette, hogy jön a nagyobbik fia, Kristóf,
aki itt van egyetemen –mármint Pécsen, és most velünk lesz ezalatt a két nap
alatt és velünk is jön haza. Vera tanárnő nem is jött velünk,–aminek örültünk
is- , mert várta Kristófot. Én soha nem találkoztam vele, csak hallottam róla
egy pár dolgot Olíviától, aki viszont ismeri az egész családot.
Állítólag ő tipikusan a „lányok álma”, a rosszfiú, aki
mindenkit megkaphat, biztos valami beképzelt lehet..
- Mi lenne ha most így fognálak és belöknélek a vízbe? –
lépett mellém Szoni majd megfogta a csuklómat és kicsit meglökött.
- Magammal rántalak. – vigyorogtam rá.
- Gyerekeeek! Nagy ötletem vaan! – kiabált át a tökkel ütött
Dávid a másik oldalról – Éjjel egykor kijövünk ide és fürdüüüüünk! – ordibált.
Hát igen, Dávid a „túl” okos dolgairól volt híres, neki mindig ilyen ötletei
voltak..
A hátunk mögött léptek hallatszottak, de nem tulajdonítottam
neki nagy figyelmet, inkább csináltak egy pár képet Annáról és Grétiről, akik
mindenféle idióta pózba beálltak a fényképező előtt.
- Anyáááás. – szólalt meg Gréti, és a hátam mögé nézve,
ekkor hátra pillantottam és észre vettem Őt..
Egyszerű fekete nadrágba, szürke cipzáros felsőbe volt, a
fején egy baseball sapka, ami még lazábbá tette őt. Barna haja hihetetlenül jól
állt neki, és nem tudtam eldönteni, hogy ez természetesen néz ki ilyen jól vagy
be van neki állítva. Lazán odasétált hozzánk zsebre dugott kézzel Vera
–titokban egy szólítjuk az ofőt- mellett, aki valamit nagyon magyarázott neki.
Éreztem az arcomon, hogy lángba borul, annyira elpirultam, nem akartam annyira
feltűnő lenni ezért el is kaptam a fejemet és inkább csináltam a többiekről egy
pár képet. Persze azonnal mindenki oda gyűlt köré és vele kezdett el
beszélgetni, vagy csak ott állt mellette és hallgatta őt. Én nem mertem oda
nézni sem, nehogy úgy nézzek rá, hogy azonnal látszódjon rajtam, hogy „te jó
ég! Megőrülök tőle!”
- Minden rendben van, Zsófi? – lépett mellém Tibor tanár úr,
mert már elég régóta nem akartam még csak oda pillantani sem.
- Ohh, persze, minden! – kaptam az arcomhoz és angyalian
elmosolyogtam.
- Tudom, hogy milyen ez… - szólalt meg néhány másodpercnyi
csönd után. Lesokkoltam, hogy ennyire látszódna rajtam?!
- Micsoda? – kaptam oda zavartan a fejemmel.
- Most úgy érzed, hogy csak egyedül szeretnél lenni, vagy
egyenesen bele ugrani a tóba..
- Miről tetszik beszélni? – szakítottam őt félbe
- Mi? Én? Hát arról, hogy ne érezd azt, hogy egyedül vagy,
mert mi itt vagyunk melletted.. – veregetett hátba.
- Micsoda? Én nem érzem, hogy egyedül lennék és nincs velem
senki, egyszerűen nem akartam oda menni a többiekhez.. – teljesen összezavart.
Mivan? Hova akarok én ugrani és miért?
- Jajj, elnézést. Csak tudod a kamaszok ilyenek..
- Nincsen semmi bajom. – mosolyogtam rá. Tizenhét évesen
azért nincsenek ilyen problémáim, hogy bele akarjak ugrani a tóba. Érdekesek
ezek a tanárok.
Vettem a bátorságot és odasétáltam hozzájuk. Amikor ránéztem
hirtelen nagyon furcsa érzés kapott el. Remegtem és szédültem, mintha nem
lennék normális. Zsófi nyugodj már le az istenért! – mondogattam magamban.
- Szia! – köszöntem neki kedvesen.
- Hello. – de édes hangja van-gondoltam magamban, majd el is
fordultam a fiúk felé akik szóltak,hogy csináljak már róluk egy pár „menő”
képet, miközben kacsáznak.
- Mi van veled? – fogott karon Olívia visszafele menet.
- Velem? Ugyan mi lenne?
- Látszik rajtad, amióta megjött Kristóf azóta vagy ilyen..
– nézett rám sejtelmesen. Kész, lebuktam, ha ő egyszer így néz akkor mindent
tud..
- Teeee! Kristóf miatt vagy ilyen? – húzta mosolyra száját.
Én gyorsan lecsitítottam, nehogy valaki meghallja.
- Jó, igen, egy picit! – pirultam el, és lopva egy gyors
pillantást vetettem rá aki elől sétált Veronika tanárnővel.
- Hát.. Kristóf ilyen, mindenkit levesz a lábáról azonnal. –
vonta meg a vállát miközben ő is vetett rá egy pillantást.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)