Chapter Three

Hey! El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy ennyien írtatok nekem, és segítettetek!:) Rendkívül hálás vagyok ezért, köszönöm!!:) A következő rész nem olyan érdekes, de valahogy mindent el kell kezdeni, nem?!:) Nagyon örülnék most is, ha megírnátok a véleményeteket, feliratkoznátok, pontoznátok ! Várom a véleményeket, és az ötleteket, hogy amíg nincs meg a fejléc, addig mi is legyen a blogon.:) Kellemes Olvasást, és ne maradjatok csöndben!;D
Öleléés<3!

..Kristóf felállt, körbe nézett majd felröhögött.

- Nem bántok kislányokat. – kacsintott ránk, a lányokra, majd fogta a sörét és beleivott. Kicsit szomorú voltam, mert az a bizonyos „remény” bennem kószált, hogy hátha mégis engem hív el. De attól függetlenül örülök, hogy nem választott senkit. – Srácok, most már vége! Már egy óra van, és azt mondtam anyának, hogy éjfélre visszaviszlek titeket.

Fél óra múlva éppen a valamit kerestem a táskámban amikor hallottam, hogy a másik szobában valaki –nagyon hamisan- énekel. Olívia tusolt, Szoni pedig valakivel sms-ezett, ezért annyira nem izgatta a dolog, Fruzsi meg már be is aludt. Kicsit sok volt neki a pia és úgy látszik őt ez nagyon kiütötte. Magamra vettem a papucsot és átmentem a fiúk szobájába , ahol éppen Sanya a nagy énektudását ismertette. Kissé hamiskásan. Rihanna- Don’t stop the music számát énekelte, és szinte mindenki ott állt körülötte és videózták őt. Dávid még mindig ivott Bencével együtt, Anna és Gréti pedig oda álltak Sanya mellé és táncoltak. Gondolom, ez már csak Kristóf figyelem felkeltése miatt. Ő csak állt egy helyben és röhögött rajtuk. Oda álltam mellé és együtt röhögtünk, hogy milyen hülyék.

-  Ez nagyon komoly! – szólalt meg Kristóf a hasát fogva röhögve.

- És ők az osztálytársaim.. – elmélkedtem.

- Mi ez a hangzavar? – szólalt meg mögöttünk Tibor tanár úr, két ásítás között. – Feküdjetek le, már nagyon késő van!

- Máris mennek aludni! – intett Kristóf egyet, jelezve, hogy elintézi, Tibor tanár úr pedig vissza is ment aludni. – Na akkor! Köszönjük a műsort, nagyon élvezetes volt, de mára vége a shownak! – közölte, majd mindenkit kitessékelt a szobából.

- Zsófiiiimmmmm! – kiáltotta nekem Bence, mikor ki akartam menni a szobájukból. – Gyere ide, drágám! – intett, a mellette lévő helyre. Nagyot sóhajtottam, majd oda sétáltam hozzá. Erős pia szaga volt, nem csoda, hogy ilyen részeg.

- Mondjad! – néztem rá, erre ő szorosan megölelt. Visszaöleltem, de annyira büdös alkohol szag áradott belőle, hogy muszáj volt valahogy visszatartanom a lélegzetem.

- Figyelj, neked most aludnod kell, rendben? – úgy beszéltem hozzá lassan, nagyon artikulálva, hogy megértse, mint a kisgyerekek. Ő egy ideig nézett rám komolyan aztán elröhögte magát. Értetlenül néztem rá, mire még jobban elkezdett röhögni. Kristóf sétált oda hozzám, hogy megnézze mi a helyzet, és ő csak értetlenül pislogott Bencére.

- Na, gyere haver! – próbálta felállítani a földön fetrengő fiút, de ő nagyon erősen megmakacsolta magát.

- Én… én.. moht menni aharok. – Kristóffal csak felvontuk a szemöldökünket és vártuk, hogy folytassa – Hófi, veled shétálni. – szavaiból nagyon nehezen tudtuk kivenni, hogy mit is akart mondani, de aztán összeraktuk a mondatot.

- Jó, gyere, sétálunk egy kört, rendben? – nyújtottam a kezemet. – De csöndben leszel! Oké? – kérdeztem. Ő csak bólintott, mint egy kisgyerek majd lassan- tetű lassan- elindultunk lefele a lépcsőn. Kristóf mögöttem lépkedett és figyelt minket.

- Hófi. Mondanom hell valamit! – emelte fel a mutató ujját, jelezve, hogy adjak neki egy percet. Bólintottam és hátra néztem egy pillanatra. Ő ott állt és vigyorogva minket figyelt. Bence kicsit összeszedte magát és elkezdett beszélni:

- Régóta el akarom mondani, hogy.. hogy.. hogy.. te sokkal több vagy nekem, mint egy osztálytárs, vagy egy barát. – közölte.

- Te most részeg vagy, Bence. Holnap már semmi ilyenre nem fogsz emlékezni. Ez most nem te vagy! – mondtam neki.

- De!! Én tényleg így gondolom! – emelte fel kezét – de tudom, hogy neked más tetszik, és én el is fogadom. De… de van nálad esélyem, azt mond meg!! – nézett rám kiskutyaszemekkel. Elmosolyodtam kinézetén, de nem válaszoltam. Én mindig is csak barátként tekintettem Bencére, és ez nem is fog megváltozni, főleg, hogy aki nekem jelenleg tetszik az itt van a hátam mögött két méterre.

- Gyere! Menjünk vissza! Oké? – karoltam át Bencét. – Kristóf segítenél? – néztem rá segítségkérően. Oda sétált, és átkarolta.

- Upsz! – csapta a kezét a szájához Bence, Kristóf pedig azonnal arrébb tolta egy kukához. Elkezdett hányni. Egy ideig ott álltunk mögötte és vártuk, hogy jobban legyen.

- Az emberek akkor a legőszintébbek amikor részegek. – pillantott felém Kristóf. Azonnal tudtam, hogy miről beszél..

- Bencénél az ilyenek nem tartanak sokáig. – vontam meg a vállam

***

Egy napja jöttünk haza az osztálykirándulásból. A második nap eléggé megterhelő volt, korán reggel kelés aztán bepótoltuk a múzeumokat amiket az első nap kihagytunk, majd kaptunk egy-két óra szabad foglalkozást Pécsen a centrumban, aztán meg mentünk a vonathoz.

Egy kabinban hatan ültünk. Szonja, Olívia, Gréti, Dávid, Kristóf és én. Szonja és Olívia mellettem ültek, Gréti, Dávid és Kristóf pedig előttem. Egész úton azt kellett figyelnem, hogy Gréti hogy szórakozik Kristóffal. Eléggé zavaró volt, hogy mindezt előttünk csinálta, és észre sem vette magát, hogy mit is művel.

- Kristóf és te hova szoktál menni bulizni? – kérdezte Gréti.

- Mindig máshova járunk el a többiekkel. – vonta meg a vállát.

- Érteeem. - nyávogott – Mi inkább a Beach-be szoktunk járogatni.

- Oda nem szoktam menni. Oda szerintem csak azok járnak akik pózerkodni akarnak. – mondta halál komolyan, nekem pedig erősen kellett magam kontrolálnom, hogy nehogy elröhögjem magamat. Tény és való, hogy az a „szórakozó” hely tényleg az olyanoknak van fent tartva.

- Jaa, szerintem is. Nem is szeretek oda járni. – változott meg azonnal a véleménye. – Csak Zsófi akar mindig oda elrángatni. – vágott egy grimaszt én pedig azt hittem, hogy most fel állok és leütöm.

- Gréti, te miről beszélsz? Nem is szoktam oda járni, sőt még soha nem is voltam ott. – feleltem kicsit kikelve magamból, mert nem hiszem el, hogy ilyeneket ki talál csak azért, hogy bevágódjon Kristófnál.

- Tényleg Gréti ezt most honnan veszed, hogy Zsófi rángat el? Még csak az olyan zenéket se szereti amiket ott játszanak. – szólalt meg Szoni is. Kristóf rám nézett és szerintem láthatta, hogy milyen dühös vagyok Grétire. Kicsit közelebb hajolt hozzám, hogy ne hallja mindenki, hogy mit mond.

- Ez a csaj mindig így viselkedik? – ráncolta össze homlokát én pedig kicsit megkönnyebbültem, hogy nem nézett teljesen hülyének vagy ilyesmi.

- Elég sokszor. – bólintottam mosolyogva. – Kiakasztó.

- Kissé. Figyelj.. – hajolt még közelebb, nekem meg már nagyon kellett ügyeljek arra, hogy normálisan, lassan vegyem a levegőt, különben elájulok már az illatától is. Amikor éppen, hogy kinyitotta a száját, hogy beszélni kezdjen Gréti felpattant.

- Kristóóóf! – röhögött erőltetetten. Az említett elhajolt tőlem és odafordult Grétihez. – Jajj.. hát, már nem is tudom, hogy mit akartam, de az a lényeg, hogy mi lenne ha egyszer elmennénk együtt bulizni. – tudtam, hogy ez az egész csak arra ment ki, hogy Kristóf még véletlenül se tudjon hozzám szólni és hogy csak ő legyen a középpontban.

Kristóf ezután már nem mondott nekem semmit, én meg nem akartam leégetni magamat, hogy megkérdezem tőle, hogy „mit akartál?” ő meg csak azt mondja rá, hogy „ja, semmit”.

 Szóval a visszafele út így zajlott, és igazán örültem, hogy nem kell többet őket figyelni. Persze azzal, hogy mi leszálltunk arról a vonatról véget is ért az osztálykirándulás és magamban elbúcsúztam Kristóftól is, mert már soha többet nem fogom őt látni.