Chapter Fifteen

Haliiii!:D Késve ugyan, de hoztam az új részt!:D Remélem tetszeni fog! Szeretnék látni valami véleményt is, igazán jól esne.:$  Ne maradjatok csöndben! <3
Öleléés<3

- Te komolyan elhoztál autósmoziba? – néztem rá tátott szájjal, ő meg kicsit aggódva pillantgatott rám vissza.

- Nem szereted? Mert akkor mehetünk is.– intett visszafele

- Viccelsz? Dehogyis. Mindig is annyira akartam volna menni autósmoziba, de soha nem volt rá alkalmam. Köszönöm szépen! – hálálkodtam, és úgy látom, hogy Kristóf is megnyugodott. Lehet kissé megijedt, hogy nem fog tetszeni, az ötlet, de oda meg vissza vagyok érte. Mármint az autósmoziért, meg persze Kristófért (érte kicsit jobban).  

- Féltem, hogy nem fog tetszeni.

- Mit nézünk? – pillantgattam jobbra- balra, mint valami kisgyerek aki először jár vidámparkban.

- Az életrevalók. Láttad már? – heves fejrázásba kezdtem, mire ő folytatta. – Jó film. Tetszeni fog. – kacsintott rám

- Te láttad már?

- Igen. – vonta meg a vállát

- És nem unod megnézni megint? Mert nekem amúgy mindegy, hogy mit nézünk.

- Szeretem ezt a filmet. Amit szeretek azt megnézem többször is.

Leparkoltunk egy olyan helyre, ahol jól is látunk, jól is hallunk, de nem túl közel. A Nap sugarai szinte már alig látszódtak, a levegő eléggé lehűlt már – mit akarok én itt tavasz elején? -. Kiszálltunk a kocsiból, Kristóf pedig a csomagtartóban keresett valamit. Egyre több autó gyülekezett körülöttünk, szinte megtöltve az egész parkolót. Már nagyon régóta akartam eljönni, de valahogy soha nem volt rá alkalmam. Kristóf két pulcsival és egy meleg pléddel tért vissza, majd a plédet rá terítette a motorháztetőre. Mosolyogva néztem Őt, és mérhetetlenül boldognak éreztem magamat. Igaz, hogy Kristóf már előre mondta, hogy meleg cuccba öltözzek – ahogyan tettem- de azért még adott egy pulcsit, nehogy megfázzak.

- Gyere. – intett maga felé. – Ülj fel ide. – engedelmeskedtem kérésének, majd vigyázva, hogy össze ne gyűrjem a plédet elhelyezkedtem. Szorosan mellém ült, kezeit pedig a hátam mögött támasztotta meg. A film elkezdődött, mindenki elcsendesedett és a hatalmas vászont figyelte. A filmnek az elején a főszereplő kicsit irritáló volt, de a film közepe fele már őt is megszerettem. Igazából jó kis történet, humorral, és örülök neki, hogy megnézhettem. Nagyon lehűlt az idő, és nekem úgy tűnt, mintha nem is lenne rajtam semmi pulcsi, ezért elkezdtem vacogni. Szégyenlős voltam, nem mertem csak úgy oda bújni Kristófhoz, de mintha csak megérezte volna, azonnal közelebb jött hozzám és átölelt. Szóval így néztük a filmet, kicsit vacogva, őrült boldogan, a csillagok alatt.

- Köszönöm, hogy elhoztál! – mondtam mikor beszálltunk a kocsiba

- Örültem, hogy eljöttél! Nagyon fázol? – nézett rám aggódva, én meg megráztam a fejemet. Igaz, hogy nem volt valami melegem, de aztán felkapcsolta a fűtést a kocsiba és már kutya bajom sem volt.

- Hova megyünk most? – kérdeztem mielőtt el nem indultunk

- Hozzánk.

- Beszéljünk meg valamit. – fordultam teljes testemmel felé, hogy lássam az arcát – Nem szeretnék ott olyan „betolakodó” lenni, vagy bármi hasonló. A szüleidet nem zavarja? Vagyis hát inkább anyukádat, hiszen, ő a tanárom, az osztályfőnököm… - még akartam volna folytatni a ’beszédemet’, de már csak Kristóf puha ajkait éreztem az enyémen. Belemosolyogtam csókunkba, őrülten aranyos módon hallgatatott el.

- Nem zavarsz senkit, és anya meg szeret téged. – nyugtatott meg, majd egy újabb csókot nyomott az ajkamra. Megkönnyebbülten dőltem hátra az ülésben és figyeltem az utcákat.

- Hova menjünk enni? – zökkentett ki Kristóf az elmélkedésemből

- Én most fáradt vagyok ahhoz, hogy elmenjünk valahova enni.. mi lenne ha inkább rendelnénk valamit?

- Rendben.

20 perc múlva már a bejárati ajtónál álltunk, és vártam, hogy Kristóf kinyissa az ajtót.

- Nem érem el a kulcsot. Kivennéd? – nézett rám sunyin, én meg csak összehúztam a szemöldökömet

- Honnan?

- A farzsebemből.

- Most viccelsz? – röhögtem fel, mire ő csak komolyan megrázta a fejét, de a nevető ráncok ott futottak az arcán. Úgy gondoltam, hogy jó, ha szórakozni akar akkor szívassuk egy kicsit. Már csak az volt a gond, hogy semmi nem jutott eszembe. Majd végül csak közelebb léptem hozzá, kezeimet pulcsija alá csúsztattam és úgy vezettem végig őket a hátán, kissé cirógatva a bőrét. Éreztem ahogyan szaporábban veszi a levegőt, örültem, hogy végre én hozom ki ezt belőle. Húztam az időt, kezeimet le-föl jártattam a hátán, majd a farzsebeibe nyúltam, és keresgélni kezdtem a kulcsot.

- Tessék, a kulcsod. – nyomtam a kezébe, ő pedig kinyitotta az ajtót. Mielőtt beléptem volna visszahúzott és megcsókolt. Hirtelen ért, de azonnal válaszoltam rá. Ott álltunk a küszöbön ő pedig csak erőszakosabban vágyott ajkaimra. Kicsit eltoltam magamtól, hogy levegőhöz jussak. Beljebb léptem, ő pedig követett.

- Mit rendeljünk? – kérdezte

- Nekem jó a pizza is vagy akármi. – válaszoltam és követtem Kristófot a konyhába.

- Akkor milyet kérsz? – nézte a szórólapot, ahonnan gondolom rendelni akart.

- Kukoricásat. – mondtam, ő meg csak tovább bámult

- Kukoricásat? Ennyi?

- Miért szerinted milyet kéne egyek? – kérdeztem vissza

- Jó, akkor kukoricás.. – hagyta rám a dolgot, én meg még mindig csak értetlenül bámultam rá amíg megrendelte a vacsorát. Hangokat hallottam a lépcső irányából, majd pár másodperc múlva Zsolti lépett be a konyhába.

- Szia! Jó újra itt látni. – köszöntött kedvesen, majd megölelt

- Téged is jó újra látni! – viszonoztam ölelését – Kristóf most rendel pizzát, kérsz te is?

- Jaa.. Kristóf! – szólt oda neki. – egy francia tejfölös pizzát is rendelj. Kössz! – intett neki, mire az említett csak megforgatta a szemeit és megrendelte még azt a pizzát is.

- Szóval, merre voltatok? – ült le a konyhaasztalhoz Zsolti és érdeklődve nézett rám. Leültem mellé és elkezdtem neki mesélni.

- Autósmozi? Hm..érdekes – ráncolta a homlokát

- Mert?

- Nem tudtam, hogy Kristóf ilyen „romantikus”! – röhögött fel Zsolti, én pedig csak megvontam a vállamat

- Mindjárt jövök, felszaladok a szobámba! – mondta Kristóf, kicsit zavartan és azonnal felszaladt az emeletre

- Minden oké vele? – kérdezte Zsolti, gondolom neki is feltűnt, hogy most más volt

- Megnézem, hogy mi van, mindjárt jövök! – álltam fel az asztaltól és követtem őt. A szoba ajtaja nem volt becsukva így akaratom ellenére mindent hallottam. Kristóf bent telefonált és össze-vissza járkált a szobába. Nem látott engem, mert oda álltam a falhoz.

- Miért? Most nem tudok menni. Holnap? Reni.. mi van? – szinte lefagytam ahogy meghallottam a névét. Tehát vele beszél, miközben tudja, hogy én lent ülök a konyhában – vagyis ő azt tudja-, miatta ideges, és vele találkozik holnap, pedig már azt hittem, hogy lezárta ezt a kapcsolatot. Mindig újra és újra oda lyukadok ki, hogy én neki csak egy pótlék vagyok, ahogy egyszer ezt ő is mondta – jó, igaz, nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényeg -, csak, hogy valakivel eltudjon szórakozni. Még mindig lefagyva álltam ott, és próbáltam összeszedni magamat. Ő még mindig telefonált, de nem érdekelt. Úgy léptem oda az ajtóhoz, mint aki csak most jött föl, és nem hallott semmit. Azonnal észre vett, majd a telefonját egy „majd beszélünk, szia” után lecsapta az ágyra. Erőltettem magamra egy hamis vigyort és beljebb léptem.

- Minden oké? Elég zaklatottnak tűnsz. - húztam össze szemöldökömet

- Persze, csak Dani volt az.. – hazudott reflex-szerűen, én meg kínosan felröhögtem

- Aha, értem. Figyelj, én elég rosszul érzem magam, szerintem haza megyek, most! – hajtottam le a fejemet és a padlót kezdtem el fixírozni, nehogy a szemébe keljen néznem. Azonnal oda lépett mellém, az államat kicsit megemelte, hogy a lássa az arcomat.

- Jól vagy?

- Igen, jól. De most inkább hazamegyek. – nyögtem halkan.

- Maradj! Csinálok neked egy forró teát, aztán meg bebújunk az ágyba, és reggelre jobban leszel! – sok erő kellett ahhoz, hogy ne mondjam mégis azt, hogy „rendben, maradok”, mert még mindig ott volt az, hogy neki csak ilyen szórakozásokra vagyok jó neki.. vagy már nem is tudom mit gondoljak. De egyben biztos vagyok, még pedig abban, hogy egész este nem tudok úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

- Most tényleg jobb lenne, ha hazamennék! Megyek hívok egy taxit.

- Dehogyis, hazaviszlek!

- Nem akarok plusz köröket járatni veled, jó lesz a taxi. – erősködtem tovább, mire ő csak megforgatta a szemeit, és bólintott egyet. Leszaladtam a lépcsőn, azonnal fogtam a telefonomat és hívtam egy taxit, majd összeszedtem a cuccaimat a konyhapultról.

- Hát te? – nézett rám kitágult szemekkel Zsolti, aki éppen egy joghurtot bontott ki – pizza előtt joghurt? Érdekes párosítás -.

- Nem érzem jól magam, inkább megyek. – fordultam meg és kifele igyekeztem, de még gyorsan visszafordultam. – tessék, itt a pizza ára. Egyétek meg nyugodtan, nekem úgysincs étvágyam. – idegességem biztosan hallatszódott a hangomban, Zsolti tekintete ami rajtam és Kristóf között járt egyfolytában sem nyugtatott meg, úgy látszik neki leesett, hogy itt nem „rosszullétről” van szó. Kristóf oda lépett mellém és gondolom meg akart csókolni, de félrefordítottam a fejemet és így csak egy arcra puszi lett belőle.

- Megyek, mert megjött a taxim. Sziasztok! – intettem nekik és kiléptem az utcára, de mielőtt tovább indulhattam volna, a karomat szélsebesen kapta el Kristóf és maga fele fordított.

- Holnap hívlak. – mosolygott rám

- Mielőtt vagy miután találkozol Renivel? – csúszott ki a számon ez a halk mondat és meg sem várva, hogy erre reagáljon bármit is, elindultam a taxi fele, majd gyorsan beszálltam.

Nem is néztem rá, nem akartam már semmit, csak hazamenni és aludni. Igazából nem haragudtam, mert miért kellett volna haragudnom? Hiszen nem járunk, nem mondhatom meg neki, hogy kivel beszéljen, találkozzon, de én nem is vagyok az a típus aki azt mondja, hogy „soha többet ne is beszélj vele”. Ez az ő saját ügye, nincs beleszólásom, azt csinál amit akar, ennyi. Azért jöttem el, mert úgy érzem, hogy csak egy felesleg vagyok, csak egy pótlék, akivel jól ellehet szórakozni, úgy, hogy nincsen semmiféle „kötődés”. Nem érzek semmi rosszindulatot, semmi dühöt, csupán csak szomorú vagyok, mert Szeretem Őt!