Chapter Eighteen

Halihóó!:) Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre, de elég mozgalmas hetem volt, így csak most sikerült megírni. Köszönöm a komikat!:)) A következő rész is remélem elnyeri a tetszéseteket, várom a véleményeket!;) Kitartás nektek erre a hétre, aztán szüneet!:)) 

Öleléés<3!

Sose voltam az a magamutogató, mindig szégyenlős voltam, ha mások előtt kellett öltözködnöm, vagy ha mások engem néztek. Ezért is nem bírom a feltűnést. Bátortalanul lépkedtem Kristóf mögött, ajkaimba harapva. Nem azt éreztem, hogy én ezt nem akarom, csupán csak féltem a véleményétől. Hirtelen vette a kanyart, de én a nagy gondolkozásom közepette meg sem álltam, egy kéz húzott visszafele. Belépve a hatalmas bézs színnel telített fürdőszobába eltátottam a számat. Minden annyira modern és rendezett volt. A ház többi berendezéséhez is passzolt. Úgy látszik mindent nagyon gondosan rendeztek be. Kristóf megnyitotta a kádban a meleg vizet, és hagyta, hogy megtelítődjön. Egy helyben álltam őt figyelve. Közelebb lépett hozzám, majd mögém nyúlt, hogy becsukja az ajtót és elfordította még a kulcsot is a zárban. Visszafordult hozzám, mélyen a szemembe nézett, egy kis bátorságot sugallva, kezeit pedig lecsúsztatta a pulcsim sarkába. Szemei nem szakadtak el az enyémektől, nézte, hogy leállítom-e, de nem tettem. Levette rólam a pulcsimat, már a pólómhoz nyúlt, mikor óvatosan megráztam a fejemet, úgy döntöttem egyenlítsünk. Kezeimet ráhelyeztem a czipzáros felsőjére és lassan lehúztam azt. Innentől kezdve már felváltva hámoztuk le egymásról a ruhánkat, mígnem csak fehérneműben álltunk egymás előtt. Szemeit testemen legyezgette, én pedig ettől teljesen zavarba jöttem és a karommal próbáltam eltakarni magam. Elmosolyodott és a legkisebb helyet is megszakítva köztünk oda lépett hozzám, majd szenvedélyesen megcsókolt. Miután lekerültek rólunk a fehérneműek is, bemásztunk a forró vízzel megtelített kádba. Kristóf még rakott bele habfürdőt is, hogy habos legyen a víz, gyertyákat gyújtott, ami hangulatosan bevilágította az egész fürdőszobát. Beült mögém, én pedig a két lába közé ültem, fejemet nekidöntöttem mellkasának. A kezdeti szégyenlőségem azonnal elmúlt, semmi szégyenérzetet nem éreztem már. Talán erre volt most a legnagyobb szükségem. Hogy egy nehéz nap után végre ellazuljak egy kicsit és ne is foglalkozzak semmivel, csak Vele.

- Annyira gyönyörű vagy! – csókolt bele a fülembe, amitől azonnal rák vörös lettem, igazán örültem, hogy most háttal voltam neki, így nem kellett látnia az arcomat. – azt is szeretem, mikor elpirulsz! – kacagott fel. Nem igaz, hogy ennyire ismer. Hátrafordultam, így már szemben voltunk egymással, fogtam a pamacsot, rácsöppentettem tusfürdőt és gyengéden kezdtem el járatni a kezemet a mellkasán.

- Köszönöm. – pillantottam fel

- Mit?

- Hogy itt vagy.. – nem szólt semmit, csak közelebb hajolt hozzám és ajkait az enyémekre tapasztotta.

A víz már kihűlt, így jobbnak láttuk, ha inkább kimászunk.

- Nem vagy éhes? – kérdezte, én meg megráztam a fejemet.

- Nem, mert.. – a mondatomat úgy fejeztem volna be, hogy „mert ettem a Mekiben” aztán rájöttem, hogy odáig nem jutottunk el,hogy ételt is fogjak a kezem közé, mert kirobbant a botrány.

- Min vesztetek össze?

- Azt akarja, hogy költözzek hozzá.. bár azok után amit mondtam neki, már nem biztos.

- Szegedre? – bólintottam. - Mit mondtál neki?

- Hogy nem akarok, majd odáig fajult a dolog, hogy.. elmondtam, hogy mit is érzek valójában.. – haraptam el a mondat végét.

- Nem akarsz Szegedre járni egyetemre? – heves fejrázásba kezdtem, mire felröhögött.

- Nem szeretnék Miss Mindentakarok-al élni. Már csak az kéne. Meg amúgy is, itt van mindenki aki számít. – vontam meg a vállamat. – Nem is akarok erről most beszélni.

- Holnap mész vissza? – tereltem a témát.

- Yap. Gyere menjünk le enni valamit. – kulcsolta rá az ujjait az enyémre, amitől nekem azonnal felgyorsult a légzésem. Na, nem mintha eddig egyenletes lett volna, valahogy amikor Kristóf közelébe kerülök folyton ez történik velem.

Lebattyogtunk a lépcsőn, egyenesen a konyhába és figyeltem mit ügyködik. Élvezet volt nézni, ahogy össze-vissza járkál, mert persze, semmit nem talált meg. Izmos teste jól kirajzolódott pólóján, melegítő nadrágja csípőjén lógott, ami még szexisebb hatást nyújtott. Arcán apró borosták éktelenkedtek, ami neki kifejezetten jól állt. Ajkamba harapva figyeltem őt, teljesen elbambulva. Gondolataimból egy hatalmas káromkodás ébresztett föl.

- Mit csináltál? – léptem oda, hogy megnézzem a sebesültet.

- Semmit. – morgolódott tovább

- Na, mutasd már! – emeltem fel mutatóujját, amin egy vágás nyom díszelgett. – Megmaradsz. – nyugtattam meg, majd nyomtam egy puszit az ujjára.

- Na, menj arrébb. Nem akarom, hogy egy uborkafelvágás miatt a kórházban kössünk ki. – gúnyolódtam vigyorogva, ő meg csak „sértődötten” figyelt.

- Mit szeretnél enni? – kérdeztem tőle

- Lepj meg!

Úgy döntöttem csinálok egy kis görög salátát, meg rántott csirkét, az hamar megvan. Előszedtem a hozzávalókat és csendben dúdolászva kezdtem el készíteni a vacsorát. Kristóf nem is mozdult mellőlem, leste minden mozdulatomat.

- Mi lenne, ha segítenél? – bámultam rá felhúzott szemöldökkel, már kezdett zavarni, hogy folyton bámul, az én arcszínem meg már végig járta a piros szín összes változatát.

- Áá.. én teljesen jól megvagyok itt. – kacsintott rám. – De van egy ötletem.

A konyhából nyíló nappaliba lépkedett, majd benyomta a zenelejátszót. A hangszóróból Rúzsa Magdinak a Szerelem című száma kezdődött el, belőlünk meg kitört a röhögés. Biztos voltam benne, hogy nem a fiúk hallgatnak ilyeneket.

- „Én még semmit sem ettem, mert szerelmes vagyok belééééd!”” – énekelte a szöveget Kristóf, amitől még csak még jobban röhögtem. Kristóf középre állt, hogy jól lássam, és mintha csak egy színpadon lenne elkezdte énekelni Rúzsa Magdival együtt. Rémesen hamisan, idiótán mozogva, mintha valami primadonna lenne. Folyamatosan röhögtem, a vége felé meg már vele együtt énekeltem. Szép látványt nyújthattunk. Abba-nak a Mamma Mia című száma következett. Kristóf oda lépett hozzám, az egyik kezét odanyújtva nekem.

- Hölgyem, megtisztelne egy tánccal?– nyomott egy apró csókot ujjbegyeimre

- Természetesen, Uram. – bólintottam egyet, akárcsak az Uri hölgyek, és kecsesen lépkedtem oda a „tánctérre”. A refrénnél mi is bekapcsolódtunk és mintha csak egy színdarabot adtunk volna elő, énekeltünk.

-„ Mamma Mia, here I go again, my my, how can I resist you?” – kezdtem bele színpadiasan.

- „Yeees, I’ve been brokenhearted, Blue since the day we parted..”- folytatta, amitől már nem bírtam tovább és kitört belőlem az újabb röhögő görcs. Úgy voltunk vele, elég a „Mamá”-ból, így ugrottunk a következőre. Bon Jovi It’s my life című dala következett, mi meg örültünk, hogy végre valami normálisabb is.

- Na, most csak te, aztán bekapcsolódok! – vigyorgott rám Kristóf és leült a kanapéra engem bámulva. Én meg azonnal elkezdtem énekelni, hiszen az egyik kedvenc számom.

- „This ain’t a song for the broken hearted..” – próbáltam előadni mint valami igazi macsó, Kristóf meg csak röhögve bámult engem. – „it’s my life, it’s now or never…” – üvöltettem,ugrándoztam, ide már beszállt mellém és teljesen kikellve magunkból kezdtünk el üvölteni.

  Kifulladva sétáltam vissza a konyhába, miután vége lett a számnak, Kristóf pedig halkabbra vette a zenelejátszót.

- Gyerünk, asszony! – csapott a fenekemre egyet, mire ijedtemben ugrottam egy nagyot – Soha nem lesz kész a vacsora! – morgott erőszakosan, visszafojtott röhögéssel bólintottam egy nagyot és folytattam a tevékenységeimet.

- Gyere, segíts! – Lassan jött közelebb, mint akinek most akarják húzni a fogát. – Figyelj! Hatalmas dolgot bízok most rád! – bámultam rá nagyon komolyan. – Azt kell csinálnod, hogy a húst belemártod a tojásba és a lisztbe. Menni fog? 

- Nehéz feladat, de talán megbirkózom vele, bár, miután most annyira megsérültem.. – nyögött fel fájdalmasan, csak mosolyogva megforgattam a szemeimet és tovább készítettem a salátát.

- Kitudja, lehet a végén még szakács leszek. – elmélkedett, nekem pedig akaratomon is kívül mosoly kúszott arcomra.

- Reméljük, nem. – röhögtem fel, mikor megláttam, hogy mit is művel a hússal. – Kristóf! Fordítva csinálod. Először tojásba, majd aztán lisztbe. – csaptam magam homlokon.

- Upsssz. – bűnbánó arccal nézett rám, mint egy kisfiú, én meg szinte azonnal olvadozni kezdtem. Közelebb léptem és inkább segítettem neki.

- Köszönöm! – vigyorgott, nagyon gyanúsan, aztán a következő pillanatban a tojásos-lisztes kezeit az arcomra nyomta és jól végig húzta az arcomon.

- Húú, ezt de megbánod! – szóltam fenyegetően és megismételtem a mozdulatát az arcán. Ott kentük össze az arcunkat ahol csak tudtuk, az egész arcunk tojásos-lisztes cuccal volt bekenve, mintha csak valami krémpakolás lenne. Hangos ajtócsapkodás zavarta meg a „játékunkat”, mire mind a ketten abbahagytuk a másiknak a piszkálását és az ajtó irányába fordultunk. Zsolti lépett be a nappaliba és amikor meglátott minket teljesen megriadt.

- Jesszus! – kapott a szívéhez riadtan, mi meg csak röhögtünk megállás nélkül. – Mi a franc..? – bámult minket értetlenül, végül neki is mosolyra húzódott a szája.

- Mi? Mi éppen vacsorát csinálunk! – vonta meg a vállát Kristóf, majd visszaállt a húsokhoz, gondolom, hogy megmutassa, hogy ő mennyire ügyes ebben.

- Tudod mit? Ezt inkább hagyd rám, mert megint fordítva csinálod.. – toltam arrébb, inkább megcsinálom én.

- Aha.. látom nagyon benne vagytok a „munkában”. – mutatott az arcunkra – de mi ez a zene? – grimaszolt, aztán odalépett a zenelejátszóhoz és kinyomta.

- Inkább azt mond, hogy hol voltál. – szólt Kristóf az öcsének, felvéve az aggódó bátyus szerepét.

- Edzeni. – válaszolta.

- Ennyi ideig? Már több, mint két órája vége kellett legyen.

- Ki a csaj? – szólaltam meg, kicsit illetlenül. Zsolti el is pirult, Kristóf meg csak homlokráncolva nézett minket, neki még nem esett le a dolog.

- Uhh.. ilyenkor olyan vagy, mintha már elmúltál volna 40 éves. – kuncogtam fel.

- igen? 40 éves?! – tetettet felháborodást, a következő percben pedig fölkapott a vállára. Röhögve ütögettem a hátát, majd mikor ez nem hatotta meg, belecsíptem a fenekébe. Erre ő is belecsípett az enyémbe. Felnyikkantam, a következő pillanatban pedig megint csak a földön voltam.

- De azért az én 40 évesem. - Lábujjhegyre állva odahajoltam hozzá és szűzies csókot nyomtam ajkaira.

 - A tied. – nézett mélyen a szemembe.

- Ne előttem, gyerekek. – hurrogott le minket Zsolti

- Mondod ezt te, Rómeó. – oltotta vissza Kristóf – El sem hiszel, hogy becsajoztál. Folyton a gép előtt ülsz, mégis hogy találtál rá?! Ő is egy Tini Ninja? – húzta tovább az agyát, mire Zsolti neki dobott egy konyharuhát. Miközben hallgattam őket, még befejeztem a vacsorát is.

- Köszönöm a vacsorát! – állt fel az asztaltól Zsolti és felsietett az emeletre.

- Isteni volt! – hajolt oda hozzám Kristóf és arcon csókolt

- Ügyes volt a segítőm.

- Azt meghiszem. – bólogatott helyeslően

- Haza kéne menjek. Még kikell dolgoznom tételeket. – húztam el a számat a tanulásra gondolva. – mi lenne ha ma te aludnál nálunk? – csillantak fel szemeim erre az ötletre.

- Szeretnéd?

- Igeen!

- Mennyire? – vigyorgott

- Nagyon!

- Nagyon? – szórakozott tovább, én meg csak bólintottam. – Ha már ennyire szeretnéd.. – csókolt meg. Kezeimet hajába túrva húztam magamhoz közelebb, mire elmosolyodott. Ha nem lett volna most velem, biztos vagyok benne, hogy a szobámban, begubózva sírnék. De ő itt volt, és mindent elkövetett, hogy felvidítson. Sikerült neki.